Magyar Péter rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a kegyelmi ügyről

  • Magyar Péter kedd reggelre rendkívüli miniszterelnöki sajtótájékoztatót jelentett be, hogy megossza a kegyelmi ügyben megismert információkat.
  • A Fidesz veresége és a Tisza választási győzelme után több mint egy hónappal hozták nyilvánosságra a kegyelmi ügy aktáját, ami az Igazságügyi Minisztériumban van.
  • A nyilvánosságra hozott, nagyrészt kisatírozott dokumentumok itt találhatóak.
  • 2024. február 2-án jelent meg az a cikkünk, ami először számolt be arról, hogy Novák Katalin kegyelmet adott K. Endrének, a bicskei gyerekotthon pedofil exigazgatóját fedező bűntársnak.
  • A kegyelmi ügy megváltoztatta a dolgok menetét ebben az országban: Novák Katalin és Varga Judit is lemondott, majd feltűnt a színen Magyar Péter.
25 poszt

Véget ért a kegyelmi ügyben tartott rendkívüli sajtótájékoztató

Már készül az összefoglaló cikkünk, addig is meg lehet nézni a nyilvánosságra hozott dokumentumokat a nemrég élesedett kormányzati oldalon.

„Nem szeretnék senkinek sem üzenni, de már ideje lenne egy pár embernek megszólalni”

– mondta Magyar, majd utalgatását azzal folytatta: „Szerintem érdemes lenne, esetleg... ha van ilyen a történetben, akit belerángattak, aki mögé bebújtak, akit megaláztak az urak.”

A HVG kérdésére mondta mindezeket, miután azt kérdezték tőle, hogy ha a bizottságnál kötelezővé is a teszik a megjelenést, az igazságmondást hogyan lehet kötelezővé tenni. Magyar szerint a bíróságokhoz hasonlóan kell meghozni a szabályozást, miszerint a hamis tanúzás bűncselekménynek számít.

A Budaházy ügyet nem nyitják ki

A 24.hu arra kíváncsi, hogy a Budaházy-féle Hunnia ügy is nagy felháborodást okozott, ott terrorizmus miatt ítélték el őket, és Budaházy is a pápalátogatásra hivatkozva kapott kegyelmet. A kérdés, hogy ezt az ügyet is kivizsgálják-e. Magyar azt mondja, az igazságszolgáltatás és a végrehajtó hatalom két külön hatalmi ág, ő nem fog jogerős bírói ítéleteket minősíteni. A köztársasági elnök diszkrecionális jogköre, hogy kinek ad kegyelmet. Nem látja indokoltnak kinyitni azt az ügyet.