Kármán András pénzügyminiszter felmentette a NAV elnökhelyettesét

POLITIKA

„A mai nappal felmentettem a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnügyi és rendészeti elnökhelyettesi posztjáról dr. Demeter Tamás pénzügyőr altábornagyot” - írja Kármán András pénzügyminiszter a Facebookon.

Demeter Tamás
Forrás: NAV

Demeter Tamás arról híres, hogy nagyszabású bulit tartott, ahova Farkas Örs, Budai Gyula, több NGM-es és egy belügyes államtitkár is hivatalos volt. A rendezvény azzal került be a hírekbe, hogy balesetben életét vesztette egy résztvevő, egy NAV-os dandártábornok, erről Panyi Szabolcs újságíró írt először, a NAV pedig megerősítette az értesülést. A tragikus baleseten túl azonban van ennek az esetnek egy közérdekű szála is: Miért voltak meghívva egy független hatóság felsővezetőjének magánrendezvényére pártpolitikusok, konkrétan több minisztérium államtitkárai?

A 444 által megszerzett dokumentumokból ugyanis kiderült, hogy számos NAV-os tiszt mellett a Nemzetgazdasági Minisztériumból (a NAV felügyeletét ellátó tárca), a Belügyminisztériumból, a Külügyminisztériumból is vártak államtitkárokat, és meghívták a Miniszterelnöki Kabinetiroda polgári nemzetbiztonsági szolgálatokért felelős államtitkárát is.

Külön érdekessé tette a NAV és a politika ilyen jellegű összefonódásának kérdését, hogy a NAV és a TEK hajtott végre elfogást egy olyan ügyben, amelyről Lázár János elismerte közvetetten, hogy a kormány politikai érdekei miatt indult, ez az ukrán pénzszállító ügye.

„A NAV ügyrendje szerint feladatkörét a felmentés időpontjában átveszi a hivatal Bűnügyi Főigazgatóságának főigazgatója, dr. Domokos Ferenc dandártábornok, biztosítva ezzel a szakterület folytonos és fennakadásmentes működését” - írta Kármán.

Kapcsolódó cikkek