Kormányalakítási megbízást kapott Janez Janša korábbi szlovén miniszterelnök, miután pénteken a szlovén parlament titkos szavazásán 51 képviselő támogatta, 36-an pedig ellene szavaztak. A 90 fős parlamentben így a jobboldali-populista SDS elnöke mögött kényelmes többség állt össze, Janša pedig negyedszer lehet Szlovénia miniszterelnöke.
A szavazáson 87 képviselő vett részt, érvénytelen szavazat nem volt. Megválasztása után Janša letette az esküt az országgyűlés előtt.
A titkos szavazás miatt nem tudni pontosan, melyik frakcióból hányan támogatták Janšát, de jelölését előzetesen aláírták az SDS, az Új Szlovénia, az SLS, a Fokus és Anže Logar Demokratáinak képviselői. Ezek a pártok csütörtökön koalíciós megállapodást is kötöttek. Janšát kívülről támogatja a Resnica is, amely ugyan nem lép be a kormányba, de szavazataival biztosította a többséget.
A megállapodás politikailag azért különösen érdekes, mert Janša, Orbán Viktor egyik fontos regionális szövetségese, csak úgy tudott többséget szervezni maga mögé, hogy elfogadta a keményvonalas, NATO-ellenes és oroszbarát Resnica támogatását is.
Szlovéniában két hónapja tartott a politikai patthelyzet. A márciusi választást Robert Golob liberális Szabadság Mozgalma nyerte meg, de csak hajszállal előzte meg Janša jobboldali SDS-ét. Golob pártja 29, az SDS 28 mandátumot szerzett, és egyik oldal sem tudott azonnal stabil többséget építeni. Golob végül hiába kapott elsőként lehetőséget a kormányalakításra, nem tudott legalább 46 képviselőt maga mögé állítani, ezért április 20-án visszaadta a megbízást.
Janšának sem volt könnyű dolga. A Demokraták ugyan természetes szövetségesnek tűntek, de a párt épp az SDS-ből vált ki, ráadásul önmagában nem lett volna elég a többséghez. A Resnica támogatása viszont politikailag kényes, mivel a párt erősen oroszbarát és NATO-ellenes irányvonalat visz.
Janšának most 15 napja van arra, hogy benyújtsa miniszterjelöltjeinek névsorát a parlamentnek. A kormányról szóló törvény módosítása alapján az új kabinetben 14 minisztérium lesz. (MTI, RTV SLO)