Magyar Péter 2 százalékos gazdasági növekedésre számít

gazdaság

Már idén augusztusban kifizetik a családoknak a százezer forintos iskolakezdési támogatást, a nyugdíjasok pedig ősszel kaphatják meg a SZÉP-kártyán érkező támogatást. Az RTL Magyar Péterrel készített interjút, amelynek részleteit a tévécsatorna honlapján osztották meg szombat délután.

A portál szerint a miniszterelnök arról is beszélt, hogy idén kétszázalékos gazdasági növekedésre számít, valamint, hogy jövő csütörtökön aláírják a politikai megállapodást a felfüggesztett uniós források kifizetéséről.

Fotó: Németh Dániel/444

Az Európai Bizottság épp a héten tette közzé legfrissebb gazdasági prognózisát, ami szerint 1,8 százalékos gazdasági növekedés lehet idén Magyarországon, a Magyar Nemzeti Bank ennél egy kicsit pesszimistább, 1,7 százalékot várt márciusban.

A Tisza Párt a kampányban azt ígérte, ha kormányra kerülnek, egyik első intézkedésként 2026 augusztusától minden rászoruló család 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást kap. A program mintegy 700 ezer nehéz körülmények között élő családnak nyújt segítséget, hogy a gyermekek méltó és biztonságos körülmények között kezdhessék meg a tanévet – közölte a párt tavaly decemberben.

A kormánypárt programjában az is szerepel, hogy bevezetik a nyugdíjas SZÉP-kártyát: ez évi 200 ezer forint támogatást jelent, amelyre mindenki jogosult lesz, akinek a nyugdíja alacsonyabb havi 250 ezer forintnál. Évente 100 ezer forint támogatást adnak azoknak, akiknek a havi nyugdíja 250 ezer és 500 ezer forint között van. Így a nyugdíjasok 97 százaléka megkapja a nyugdíjas SZÉP-kártyát – olvasható a Tisza Párt honlapján közzétett dokumentumban. (via MTI)

Kapcsolódó cikkek