Mága Zoltán hegedűművész 500 millió forintot kért egy olyan koncertsorozat megszervezésére, amelynek lehetséges fellépői közül többen nem is tudtak arról, hogy szerepelnének, derült ki az RTL Híradó riportjából.
A Nemzeti Kulturális Alaptól az 500 millió forintot eredetileg egy frissen alapított cég kapta, amelyet Mága fotósa, Földházi Balázs alapított. Az ügyben Mága azt írta a Facebook-oldalán, hogy „a minisztériumtól azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a 2026-os zenekari működés közvetlen finanszírozására nincs lehetőség, ugyanakkor jelezték, hogy az év végén várhatóan az NKA keretében nyílik pályázati lehetőség. Ennek alapján azt javasolták, hogy egy nagyszabású koncertsorozat keretében, pályázati úton kíséreljük meg a program finanszírozását”. Magyarázata szerint a többi turnéhoz kapcsolódó pályázati és adminisztratív folyamatokat személyesen már nem tudta koordinálni, ezért vette fel Földházi Balázst erre a feladatra. A pályázatot egyébként úgy rakta össze, hogy abban 0 forint önerővel kalkulált.
A koncertsorozaton fellépett volna Bódi Guszti, KisGrofó, Nótár Mary, Wolf Kati és Vastag Csaba is. Többen közülük azonban azt nyilatkozták a Híradónak, hogy nem is tudtak arról, hogy a nevükkel nyújtottak be pályázatot.
„A nevemmel való pályázásról nem tudtam és mérhetetlenül felháborít”, írta Wolf Kati a Facebook-oldalán.
Hozzá hasonlóan Vastag Csaba sem tudott a dologról, és nem is járult hozzá ahhoz, hogy használják a nevét egy pályázatban.
Mága Zoltán egyébként 2022 és 2026 között összesen 3,3 milliárd forint támogatást kapott az államtól.
A Fidesz-kormány támogatását élvező hegedűművész szerint neki „az NKA támogatásából semmilyen anyagi részesedése” nem származott.
Sztárfellépőkre viszont 288,5 milliót, kommunikációs költségekre pedig 40 milliót számoltak.