Maseratija, Teslája és malagai üdülője is van Kapitány István, gazdasági és energetikai miniszternek

POLITIKA

Kapitány István a versenyszférából érkezett a Tisza-kormányba, miután nemzetközi szinten is jelentős karriert futott be a korábbi években. Vagyonáról a most leadott nyilatkozatban kaphatunk először képet. Eszerint négy ingatlannal rendelkezik:

  • a II. kerületben van egy 1112 négyzetméteres beépítetlen területe,
  • Balatongyörökön egy 1882 négyzetméteres szintén beépítetlen területe egy bontandó házzal,
  • ugyanitt rendelkezik egy 2233 négyzetméteres zártkerttel,
  • illetve felerészben övé a spanyolországi Malagán egy 340 négyzetméteres üdülője, amit 2023-ban szerzett meg.
Fotó: Németh Dániel/444

Ezek mellett van egy 2010-es Maserati Gran Tourismója, amit 2013-ban vett meg, és 2023-ban vett mellé még egy Tesla Model 3-at is.

Van összesen 8,4 millió eurója értékpapírszámlán, ugyanilyen megtakarítási formában még 58,7 milliója, részvényben pedig 8,74 millió euró pihentet. A bankszámláin forintban és devizában összesen több mint 87 milliója van, emellett bevallott még 1 millió forintnyi készpénzt is.

A vagyonnyilatkozatából kiderült még, hogy a Shell globális alelnökeként 2024-ben havi bruttó 49 millió forintért dolgozott.