Nem veszik át Balásy Gyula cégeit
A vagyonvisszaszerzésről hangzott el kérdés. Most a kekvákban lévő vagyonokat veszik vissza, idén augusztus 31-ig a nem felsőoktatási alapítványok szűnnek meg, de az egyetemeket fenntartó alapítványokra vonatkozó szabályok is szigorodnak. Magyar Péter ezután üzent a kekvák kuratóriumi tagjainak és vezetőinek, név szerint is említve az MCC-t, illetve Orbán Balázst és „Szalai Zolit”.
„Nehogy elvigyék, elköltsék ezeket a vagyonokat” – mondta. Utána kitért arra is, hogy napokon belül benyújtják a vagyonvisszaszerzési hivatalra vonatkozó törvényjavaslatot, valamint arra, hogy a Balásy Gyula által felajánlott cégeket nem veszi át az állam. Arra is kitért, ha már Balásy, hogy a MÁV-nál még a szalvétát is a Lounge-on keresztül kellett beszerezni, mert „rajta volt a MÁV-logó, és akkor az már marketing”. Szinte semmit nem lehetett nélkülük csinálni, ezért a kormány új, kisebb közbeszerzéseket fog indítani.