A gombelemek lenyelésének veszélyére figyelmeztet a Heim Pál kórház, egy hét alatt négy gyereket vittek be hozzájuk

Egészségügy

A gombelemek lenyelésének veszélyére figyelmezteti a szülőket a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet, miután egy héten belül négy gyermeket is nyelőcsőbe szorult gombelem okozta sérülésekkel vittek kórházba.

Az intézmény tájékoztatása szerint három esetben endoszkópos beavatkozással el tudták távolítani az elemet, egyikük azonban olyan súlyos állapotban érkezett, hogy intenzív osztályos kezelésre és műtüdő-támogatásra szorul. A negyedik gyereknél a sebészek nyaki műtéttel távolították el az idegentestet.

Fotó: Halász Júlia

A gombelem lenyelése nem ritka és nem veszélytelen baleset, az esetek száma pedig növekszik: a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetbe tavaly 777, idén júniusig pedig már 630 hasonló esetben kerültek be gyerekek, leggyakrabban pénzérméket, nyalókapálcikákat, díszkavicsokat, hajcsatokat, mágneseket és gombelemeket nyelnek le a gyerekek.

Az intézet kiemelte, hogy a gombelem különösen veszélyes, ugyanis ha elakad a nyelőcsőben, rövid idő alatt súlyos szövetkárosodást okozhat. A nyelőcső falával érintkezve elektromos és kémiai folyamatok indulhatnak el, amik fekélyhez, szövetelhaláshoz, perforációhoz, valamint a légutak és a mellüreg súlyos, akár életveszélyes sérüléséhez és vérzéshez vezethetnek. A károsodás már nagyon rövid időn belül, akár húsz perc alatt megkezdődhet.

A Heim Pál kórház szakemberei ezért arra kérik a szülőket, hogy fordítsanak különös figyelmet a gombelemek biztonságos tárolására.

Fotó: CHRISTOPH SCHMIDT/dpa Picture-Alliance via AFP

Ha egy gyermek gombelemet nyel le, azonnal sürgősségi ellátásra van szükség. A kórházban röntgenvizsgálattal állapítják meg, hol van az elem, és ha a nyelőcsőben akadt el, azonnali endoszkópos eltávolításra lehet szükség.

Nem szabad megvárni, amíg a gyermek rosszul lesz, és nem szabad abból kiindulni, hogy ha nincs tünet, nincs baj – figyelmeztettek.

Ráadásul ilyenkor a gyermeknek nem szabad enni vagy inni adni, nem szabad hánytatni, és nem szabad otthon várni, hogy az elem távozik-e a széklettel. A gombelem-lenyelés tünete lehet a nyelési nehezítettség, a fokozott nyálzás, az öklendezés vagy hányás, a köhögés, a mellkasi fájdalom, a rekedtség, a légzési nehézség és az étvágytalanság.