A leggazdagabbak luxusingatlanjainak titkos világa mindig is jó témának számított. Amíg releváns volt a nyomtatott sajtó, külön műfajt alkottak az ilyen lakásokat és villákat bemutató magazinok. Ezekben azonban csak olyan ingatlanokat mutattak be, amiket a tulajdonosuk valami okból meg akart mutatni a világnak. Aztán jött a 2008-as ingatlanválság és sokaknak akkor lett először világos, hogy mennyi osztályon felüli lakás épül szerte a világon befektetési célra ennek az übergazdag rétegnek. De magukat az ingatlanokat ekkor se látta senki. Annak ellenére sem, hogy a kétezerhúszas évekre az internetezők nagy része már a bűzmirigyének a kinyomását is leélőzte. Csakhogy ezeknek a befektetési ingatlanoknak van egy egészen spéci tulajdonságuk: nagy részük örök életében üresen áll, nem lakik bennük senki, ezért a kérkedős szelfikultúra korában is valóságos fehér foltok maradtak a térképen. Pedig a közönség kíváncsisága egyre nőtt, ahogy kiderült, hogy az autokratikus hajlamú újpopulista politikai erős emberek és családjaik kedvenc hobbija az ilyen ingatlanok gyűjtögetése. Putyin, az Orbán család, a Matolcsy-klán: mind imádták ezt a műfajt.

Ebbe a hangulatba robbant be 2021-ben Schmied Andi magyar képzőművész a
Private Views: a High Rise Panorama of Manhattan című könyvével, melynek borítóját felül a fenti cím foglalja el, a borító alsó harmadában pedig a következő minipárbeszéd olvasható:

Ügynök: És mekkora a költségvetése?
Gabriella: Havi legföljebb 75 ezer dollár.
Ügynök: Igen. Ez egészséges költségvetésnek hangzik.

Schmied ugyanis Gabriella, a magyar milliárdosfeleség bőrébe bújva jutott be a New York-i luxus lakótornyokba, ahová egy-egyszer álférjét is magával vitte.

Schmiedet nem a primér bulvárkíváncsiság vagyis a kukkolási vágy vezette. Az álruhás-beépülős bevetései közben készített fényképekkel és az egész projekttel arról mesélt, hogy mennyire abszurd, hogy a Föld legmenőbb világvárosainak legjobb pontjain ezrével épülnek bizonyos szempontból tökéletes közeli ingatlanok a legjobb tervezőkkel, a legdrágább, legnemesebb anyagokból, a bolygón elérhető legmagasabb esztétikai élményt és kényelmet biztosítva, hogy ezek után nagyrészt kihasználatlanul álljanak.

Társadalomkritika volt ez a javából, de az igen szórakoztató fajtából. Schmied később foglalkozott a befektetési célból épült, töküres kínai szellemvárosokkal, hogy kisszámú takarító- és őrszemélyzet hoz létre bizarr kriptakultúrát, illetve csinált projektet a londoni, a föld alatt terjeszkedő, úgynevezett jéghegyházakról.

Legújabb munkája pedig újra szupervicces: egy bő tízperces, Asset Town című videó, ami egyszerre parodizálja ki a befektetési ingatlanok életidegen világát és a milliárdos liberáriusok álmát a távoli vagy úszó szigeteken felépítendő ország-, adózás- és szabályozásfüggetlen szabad városokról. Az AI-ingatlanos stílusú videó egy négy szigetből álló szigetcsoporton épülő városokban kínál befektetési lehetőségeket, olyan településeken, amik már elve azért épülnek, hogy ne lakjon bennük senki. Ez a videó is szerepelt Schmied napokban zárult kiállításán a Trafó Galériában.

A záróeseményen mondtam el az alább olvasható szöveget, ami szubjektív tárlatvezetés lett volna, ha nincs annyi érdeklődő, hogy szubjektív toporgás lett belőle.

Itt van előbb maga a videó, utána jön a tárlatvezetés:

Schmied Andi: Asset Town

Az ember azt is hihetné, hogy Schmied Andi témái baromi szórakoztatóak és húsbavágóak ugyan, de más húsába vágnak, nem a miénkbe. Vagyis viccesek és lebilincselőek, a fontosságukról nem is beszélve, de direktben nincs köze a mi életünkhöz. Hiszen a fő témája a befektetési célból vásárolt überluxus dizájningatlanok titkos világa, a gazdagok alternatív épített univerzuma, mi pedig örülhetünk, ha összekaparunk egy nemdizájn ingatlanra valót. És saját magát nyilván Tiborcz István sem tartja igazán gazdagnak, nemhogy bárki, aki Schmied Andi-kiállításra jár. De Andi munkái azért lenyűgözőek igazán, mert az ember előbb-utóbb rájön, hogy ez a maga módján egzotikusnak és távolinak tűnő univerzum igazából milyen szorosan összefonódik a mindennapi életünkkel. Vagyis hogy a helyzet SOKKAL veszélyesebb annál, amit a kiállítás online ajánlójának nyitómondata sugall, miszerint „Jelenleg a társadalom leggazdagabb 0,01%-a birtokolja a globális vagyon több mint 20%-át.” Ezek pont, hogy nem más problémái, hanem nagyon is a sajátjaink.