Újabb mentőcsapatok érkeznek Venezuelába, de egyre kisebb az esély, hogy túlélőket találnak

külföld

Legalább 1450 ember meghalt a múlt heti venezuelai földrengésekben, miközben a mentőcsapatok továbbra is túlélők után kutatnak a romok között, kézzel és munkagépekkel próbálják átkutatni az összeomlott épületeket.

A hatóságok abban bíznak, hogy a külföldi segélyek és a nemzetközi mentőcsapatok érkezése megerősíti a helyi erőfeszítéseket, és segít enyhíteni a humanitárius válságot.

Bár egyre kisebb az esélye annak, hogy túlélőket találnak a törmelék alatt, a kutatásnak még mindig vannak sikerei: vasárnap mások mellett két kisfiút, valamint egy apát és fiát is élve mentettek ki egy összedőlt épület romjai alól.

A venezuelai hatóságok eddig 1450 halálos áldozatot erősítettek meg, de a végleges szám ennél jóval magasabb lehet. A kormány egyelőre nem közölt becslést arról, hányan halhattak meg összesen. Egy civilek által működtetett eltűntkereső oldal szerint több mint 46 ezer emberrel nem tudják felvenni a kapcsolatot a hozzátartozóik. Caracasban a kórházak falai lassan megtelnek az eltűntek fényképeivel.

Fotó: JONATHAN LANZA/NurPhoto via AFP

A katasztrófa tovább súlyosbította Venezuela évek óta tartó gazdasági és politikai válságát, az állami intézmények – különösen a kórházak – pedig alig bírják a terhelést. A legsúlyosabban érintett La Guairában élelmiszerből és tiszta ivóvízből is hiány van, a várost pedig az összeomlott utak és megrongálódott hidak részben elvágták Caracastól.

Az ország ideiglenes elnöke, Delcy Rodríguez vasárnap bejelentette, hogy átmeneti táborokat állítanak fel azok számára, akik elvesztették otthonukat, és lakásépítési programot is indítanak nekik. Az ENSZ szombati becslése szerint az egymást követő két földrengés mintegy hétmillió embert érintett. A károkat nagyjából hétmilliárd dollárra, vagyis az ország GDP-jének 6 százalékára becsülték.

Múlt szerdán nagyjából egy perc különbséggel két nagy erejű, 7,2-es és 7,5-ös földrengés rázta meg Venezuela északnyugati részét. Leginkább a főváros, Caracas, valamint a közeli tengerparti La Guaira térsége volt érintett. Közvetlenül a két földrengés után az Egyesült Államok Földtani Intézete, az USGS úgy becsülte, hogy a halálos áldozatok száma akár 10 ezer és 100 ezer között is lehet. Ez nem pontos előrejelzés, hanem a rengés ereje és az érintett térség lakosságszáma alapján készített modell, amely elsősorban a katasztrófavédelem mozgósítását segíti. (MTI, BBC, CNN)

Kapcsolódó cikkek