Egy hidegfront vet véget a forró időszaknak – írja az Időkép. Ez a hidegfront pedig ezúttal erős, viharos széllel érkezik vasárnap délután. Északnyugat felől érkezik majd, hatására erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet, és elszórtan, nagyobb számban a Dunántúlon alakulhatnak ki záporok, zivatarok. Az Időkép projekciója így néz ki a következő órákra:
Eső viszont nem mindenhol esik majd, egy-egy helyen hullhat csak jelentősebb csapadék. Amit viszont sok helyen tapasztalni fogunk a front érkeztével, az a feltámadó északnyugati szél lesz, ami egyre többfelé megerősödik, az ország nyugati, északnyugati felén és zivatarok idején viharossá fokozódik. A legerősebb széllökések sebessége a 70–80, néhol a 90 kilométer/órát is meghaladhatja. A következő napokban is szeles marad az idő, a jövő hét nagy részében a legtöbb helyen 30 fok alatt marad a csúcshőmérséklet, 30–31 fokos maximumok még hétfőn és kedden délen, délkeleten lehetnek.