75 éves korában elhunyt Kevin Keegan kétszeres aranylabdás angol futballista, aki később szövetségi kapitányként is irányította Angliát. Keegan hét héttel azután halt meg, hogy bejelentette: negyedik stádiumú rákkal diagnosztizálták.
Játékosként Keegan a Scunthorpe United, a Liverpool, a Hamburger SV, a Southampton és a Newcastle csapatában is szerepelt. A Liverpool színeiben BEK-et és kétszer UEFA-kupát nyert, valamit háromszoros angol bajnok, míg a Hamburggal Bundesliga-győztes, és BEK-döntős is volt. 1978-ban és 79-ben is ő nyerte el az Aranylabdát.
Keegant minden idők egyik legnagyobb angol játékosának tartják, a támadó 63-szor szerepelt a nemzeti csapatban, ahol 21 gólt szerzett. A válogatottal azonban nem tudott a klubjaihoz hasonló eredményt elérni: 1974-ben és 1978-ban Anglia nem jutott ki a vb-re, 1982-ben pedig sérülése miatt mindössze húsz perc jutott neki Spanyolország ellen, ahol nem sikerült kivívni az elődöntőbe jutást. Keegan csapatkapitányként szerepelt az 1980-as Európa-bajnokságon is, ahol nem jutott tovább Anglia a csoportjából.
Később a Newcastle, a Fulham, az angol válogatott és a Manchester City vezetőedzője is volt, de edzői pályáját nem jellemezték olyan sikerek, mint az aktív futballista karrierjét: háromszor nyerte meg az angol másodosztályt, míg a Newcastle-lal 1996-ban sokáig vezették a Premier League-et, de végül a második helyre szorultak a Manchester United mögött. Szövetségi kapitányként a 2000-es Eb-n dirigálta Angliát, amely nem jutott tovább a csoportjából, ezt követően Keegan lemondott.
Keegan júniusban jelentette be, hogy negyedik stádiumú rákkal diagnosztizálták, ami a betegség legelőrehaladottabb szakasza, és azt jelenti, hogy a rák más testrészekre is átterjedt. (via BBC)