Benyújtotta a kormány az ügynökakták feltárásáról szóló törvényjavaslatot a parlamentnek. Az erről szóló közleményben azt írják, a Tisza-kormány szerint a múlt megismerhetősége és a közintézmények átláthatósága a demokratikus jogállam alapvető feltétele. A társadalmi bizalom helyreállítása, a kommunista rendszer áldozatainak erkölcsi elégtétele, valamint a történelem mélyebb megismerése érdekében a kormány olyan törvényt készített elő, amely a lehető legátfogóbb módon tárja a nyilvánosság elé az ügynökaktákat.
A javaslat értelmében az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának alapvető feladata lesz, hogy a tárolt, eddig titkos iratok minél egyszerűbben és minél szélesebb körben megismerhetővé váljanak. Erre a célra egy online felületet alakítanak ki, amely könnyebbé és általánossá teszi a dokumentumok elérhetőségét. A feltárás előkészítését már jóváhagyta a Parlament egy korábbi javaslat elfogadásával, most a teljes folyamat lebonyolítását szabályozó tervezet kerül a képviselők elé.
Az iratokat a közzététel előtt átvizsgálják, hogy nyilvánosságuk sérti-e a bennük szereplő személyek alapjogait, magánéletük szentségét, emberi méltóságukat. A legérzékenyebb információk – pl. az iratokban említett emberek egészségi állapotára, kóros szenvedélyére, szexuális irányultságára vonatkozó adatok – csak szigorú feltételek mellett lesznek megismerhetők.
A közlemény szerint az akták több lépésben válnak nyilvánossá. Elsőként az úgynevezett hatos kartonok és a hírhedt mágnesszalagok tartalma lesz elérhető. A hatos kartonok a hálózati személyek beszervezésével kapcsolatos adatokat tartalmazzák. A mágnesszalagokként említett adathordozóra 1990 januárjában a G-, H- és K-adattárat másolták át. A „G” adattár az ún. operatív nyilvántartást, a „H” adattár az ún. hálózati nyilvántartást, a „K” adattár a Központi Kémelhárítási Adattár nyilvántartását tartalmazta. Ezeket a nyilvántartásokat rendszerezés nélkül, ömlesztve másolták át a szalagokra.
Ezután az év végéig folyamatosan teszik közzé az úgynevezett B-dossziékból fennmaradt aktákat. Ezek a hálózatokkal kapcsolatba került személyek nevét, beszervezési aktáit és a róluk készült értékeléseket tartalmazzák, és az is kiderül belőlük, hogy kiktől gyűjtötték be az információkat a beszervezett személyek.
A törvénytervezet célja a múlt megismerése, a történelmi igazságtétel és a kutatás elősegítése, valamint hogy egyensúlyt teremtsen a múlt megismeréséhez fűződő közérdek, a kutatás szabadsága, az információs önrendelkezési jog, és a jelenleg is fennálló nemzetbiztonsági érdekek védelme között. Az ügynökakták feltárásával a rendszerváltás több mint harminc éves ígéretét teljesíti a kormány.