„A Számvevőszék ellenőrzi a kormányt és nem a kormány a Számvevőszéket” – reagált az ÁSZ Magyar Péter bejelentésére

gazdaság

Az Állami Számvevőszék alapvetően üdvözli a kormány döntését az ÁSZ működésére, hatáskörére, ellenőrzési jogosítványaira vonatkozó szabályozás felülvizsgálatáról. Már csak azért is, mert a korábbi években több, az ellenőrzés hatékonyságát javító jogszabály-módosítást kezdeményezett.

Magyar Péter a csütörtöki tájékoztatóján bejelentette ugyanis, hogy elvi döntést hoztak arról, hogy elrendelik az Állami Számvevőszék működésének teljes felülvizsgálatát.

Windisch László, az ÁSZ elnöke
Fotó: Illyés Tibor/MTI/MTVA

Arra azonban az ÁSZ felhívja a figyelmet a közleményében, hogy a mindenkori kormánynak tiszteletben kell tartania a hatalmi ágak elválasztásának elvét, hiszen az ÁSZ az ellenőrzési tevékenysége során minden más szervezettől, így a kormánytól is függetlenül végzi tevékenységét.

„Az ÁSZ nem a kormány alá rendelt szerv, a demokratikus hatalommegosztás rendszerében nem a végrehajtó hatalom része, hanem az Országgyűlés szerve, ezért az ÁSZ működésének felülvizsgálatára egy demokratikus alkotmányos rendszerben a Kormány nem jogosult. Az ÁSZ ellenőrzi a kormányt, nem a kormány az ÁSZ-t” – rögzítették.

Pontosítást igényel szerintük a mai kormánybejelentés a tekintetben is, hogy az Állami Számvevőszék 1989 óta sosem volt felügyeleti szerv, ilyen jogosítványokkal sosem rendelkezett, ma sem felügyeleti szerve egyetlen állami intézménynek sem. Az Állami Számvevőszék ellenőrző szervezet, amely a közpénzekkel, az állami és önkormányzati vagyonnal való felelős gazdálkodás ellenőrzését végzi, ami a felügyeleti típusú szervezethez, jogkörhöz képest egészen más jellegű hatáskört, eszközrendszert és feladat-ellátást jelent.

Az Állami Számvevőszék elnöke visszautasítja a miniszterelnöknek a személyét érintő kijelentéseit, azokat „az ÁSZ alkotmányos függetlenségét sértő, Magyarország újkori demokráciájában példátlan kormányzati beavatkozási kísérletként értékeli”.

Szerinte különösen visszás az ÁSZ függetlenségét sértő beavatkozási kísérlet amiatt is, hogy – törvény alapján kötelező ellenőrzésként – a többi érintett párttal egyetemben jelenleg zajlik a TISZA párt kampány-finanszírozásának számvevőszéki vizsgálata. A vizsgálatot a Számvevőszék a törvénynek megfelelően az országgyűlési választást követő egy éven belül folytatja le.

Kapcsolódó cikkek