Életemben először lépek be a Magyarok Világszövetségének székházába a Puskin mozi mellett, pedig tízezerszer elmentem előtte. A látványos díszlépcső által uralt előcsarnokban első pillantásra titokzatos értelmű műalkotás fogad. Egy fekete spanyolfalra valaki rengeteg cellux felhasználásával felragasztott egy csillogó aranyszínű textilcsíkokból összesodorgatott GENEZIS feliratot.
Pont srégen szemben a MAGYARSÁGTUDOMÁNYI FÜZETEK ÉS EGYÉB HIÁNYPÓTLÓ KÖNYVEK felirattal.
Én azonban csak egy tizedmásodpercre hökkenek meg, hiszen részben emiatt a GENEZIS miatt vagyok itt. A szerdán éjjel befutott meghívóból ugyanis pontosan tudom, hogy a Genezis című magyar misztériumjáték keddi ősbemutatójának végén történt meg az, ami nemsokára talán a törikönyvekbe is bekerül: a premier után egyszer csak bejelentették a nézőknek, hogy a Magyarok Világszövetségének elnöksége Patrubány MIklóst, a Magyarok Világszövetségének elnökét ajánlja köztársasági elnöknek. Mire lóhalálában sajtótájékoztatót hívtak össze, ahol Patrubány zászlót bont. Amit Valakik szerdán példátlan hackertámadással próbáltak megakadályozni, de erről később.
Az első emeleti előadóterem felé tartva megtekintem IV. Ekis Béla,
II. Faszorrú András
és a rövid ideig uralkodó ellenkirály, II. Picsaszájú László fából faragott arcképét
és már ott is vagyok. Páran ülnek odabent és mintha mindenki ismerné egymást. Egy Barna Nő épp azt mondja egy Szőke Asszonynak csevegős hangon, hogy az egytrilliárd dolláros új amerikai hadi költségvetés nem véletlen, mert Orbán behívta az amerikaiakat. Mire a Szőke Asszony annyit jegyez meg, hogy idefelé mennyi migránst látott az Astorián.
Az előadói asztalon zöld műselyem huzattal ellátott szögletes doboz, a tetején vörös bársony párna, azon pedig maga a Szentkorona figyel minket.
Az asztal mögül ősz bárd helyett elegánsan őszülő, ügyvédnek vagy német tévésorozatban szereplő főorvosnak kinéző férfi emelkedik. Tényleg ügyvéd, mert mint kiderül, ő az a Laky-Takács Péter Attila MVSZ-elnöki szóvivő, akitől a meghívót kaptuk. Laky-Takács Péter Attila odajön hozzám gratulálni. Hogy miért? Mint kiderül, én vagyok itt az egyetlen külsős újságíró. Volt már ilyen, amikor 2004-ben indexes színekben elmentem a magyar vitorlázó repülés 75. évfordulós ünnepségére a budaörsi reptérre, egyetlenként, mire Vári Gyula repülő ezredes és MSZP-s parlamenti képviselő jutalmul elvitt egy körre a motoros kisgépével, mégsem hánytam le dugóhúzó közben.
Az asztal mögött a szóvivőn és Patrubányon kívül ott ül Szeremleyné Koncz Krisztina zalai elnök, egyben a Genezis szerzője, Papp Gyöngyi elnökségi tag és Tyll Attila színész a Velünk élő történelem dokusorozatból, ahogy Horthy Miklóst alakítja a kiugrási kísérletről szóló epizódban. Meg kell dörzsölnöm a szemem. Ez mégsem Horthy. Hanem Vajta Dénes, az Országos Trianon Társaság elnöke. Akinek olyan gyönyörű, témába vágó Horthy-orra van, hogy borzongok, mint Apponyi Albert a hűtőházban. Ő azért van itt amúgy, mert az ő civil szervezete is Patrubányt jelölte köztársasági elnöknek.
A szóvivő gyorsan elmeséli a titokzatos hackertámadás történetét: miután a misztériumjáték ősbemutatójának végén megejtett bejelentésüknek nagy meglepetésükre nem lett országos sajtóvisszhangja, kitalálták ezt a tájékoztatót, de pont amikor szétküldték volna a meghívókat, valaki kicsinálta a rendszerüket.
Ekkor az elnökjelölt-jelölt Patrubány Miklós kap szót. Homokszín öltöny, A-kategóriás kackiás bajusz. A nevét hallva háromnegyedig feláll és a jobb kezét a gyomrára szorítva enyhén meghajol: engem ennyivel már meg is vett. Úgy kezdem érezni magam, mint kiskoromban a fura, de szórakoztató bácsik és nénik között, akikkel rengeteg időt töltöttem kanasztázva vagy hamismarcipán-golyókat rágcsálva, hogy egy adott ponton mindenki elmesélje nekem, mekkora kurva volt Karády Katalin. Őszintén szólva fogalmam sem volt arról, mi az a kurva pontosan, de sosem mertem megkérdezni. Patrubány sajnos nem Karády Katalin bűneiről beszél, hanem az MVSZ történetéről 1938 óta, amikor báró Perényi Zsigmond elnökletével megalakult a világban szétszóródott magyarságot összefogó egyesület. Így még nem is gondoltam bele, hogy az amszterdami foglatházszerűségben lakó Miri lányomnak meg az utóbbi hónapokban egy eindhoveni kebabos házában dekkoló Borisznak is Patrubány az elnöke. Aztán – még mielőtt bármit is kifejtett volna az elnöki ambícióiról – Patrubány váratlanul azt mondja, hogy hosszabban csak a végén szólna, a többiek után, mert az is lehet, hogy valamelyik itt ülő támogatója addig megvonja tőle az ajánlását. Úgyhogy ő most le is ül és hajrá többiek, jöhetnek az ajánlások.
Elsőnek Vajta-Horthy Dénes emelkedik szóra. PÉLDÁTLAN TÁMADÁS VOLT A MAGYAR JOGRENDSZER ELLEN! - ordítja a mikrofonba, mintha valami angol komédiában játszaná a nagyothalló tűzoltóparancsnokot. Mi volt a támadás mi ellen??? Eleven, de rettegő kérdőjelként nézek magam elé, hiszen Patrubányról vártam elismerő és az elnöki képességeit hangsúlyozó szavakat, amikor Vajta ismét elbődül: PÁR ÓRÁVAL A FIDESZ SZERVEREINEK LEFOGLALÁSA UTÁN! Na most már annyira se értek semmit. Vajta ekkora azt ordítja, hogy kérjük fel Varga Domokos Györgyöt a két szervezet kibékítésére. Titokzatos, de méregerős - gondolom magamban, hogy hősöm újabb kiabálásából annyit megértsek, hogy az MVSZ régóta rosszban van a Fidesszel, de ő azt szeretné, hogy kibéküljenek. Ezen a ponton Vajta elhallgat. Egy szót sem értek, de azt szeretném, hogy sose legyen vége.
Papp Györgyi a következő. Neki szerencsére – vagy sajnos – olyan a hallása, mint a hiúzé, így átlagos hangerővel beszél. És abszolúte ontopic módon arról, hogy Patrubány mennyire alkalmas. Hogy miért? Mert megvalósítja az összmagyarságot - ezt megint nem értem, hacsak hősünk nem egyszerre székely, matyó, New Brunswick-i és józsefvárosi – és eleve neki köszönhető a külhoni magyarok állampolgársága és több helyen is állított székelykaput. Papp ezután sztorikat mesél az elmúlt évtizedekből arról, hogy különböző erdélyi református papok és anyaországi rektorok hogyan mentették ki magukat Patrubány eseményeiről azzal, hogy ha elmennének, soha többet nem kapnának támogatást a Fidesztől. Túléltük a török, a tatár és a Habsburg uralmat és most túléltük Orbán Viktorét is, mondja Papp lelkesen. Laky-Takács Péter Attila ragadja magához röviden a szót, hogy elmagyarázza: a Fidesz 26 éve, 2000. óta utálja az MVSZ-t, mert ekkor Patrubány Orbán miniszterelnök személyes jelöltjét, Boross Péter ex-miniszterelnököt győzte le a szervezet elnökválasztásán. Hozzászólását egykori konzulként azzal zárja, hogy az MVSZ nagyobb létszámmal van jelen a világban, mint a magyar diplomáciai kar.
Eddig kicsit olyan volt a hangulat, mint a horthysta katonatisztből lett turánista nyugdíjas nagy-nagybácsikám könyvtárszobájában, ám amikor megérkezik és egyből szót is kap Tamasi József, az Orvosok a Tisztánlátásért alapítója, egyben Patrubány-ajánló, bejönnek a képbe a kortárs alternatív gondolkodók is. Tamasi ugyanis azért javasolja Patrubányt, mert az elnök úr azon kevesek egyike volt, akik kiálltak a COVID ideje alatt folyt ármány és összeesküvés ellen. Miközben a fideszesek a WHO meg a gyógyszeripar szekerét tolták. Patrubány viszont felelős államfői jellemvonásokat csillogtatva befogadta a székházba Tamasit és oltástagadó cimboráit. Az is kiderül, hogy a Jelölt rendkívül beágyazott a magyarság történetiségébe. Ezt tanúsíthatom, bármit is jelentsen. Tamasi sokadikként emelte ki Patrubány azon különleges képességét, hogy erdélyi. Úgy beszéltek erről, mintha a focistapiacon azzal kínálgatnának valakit, hogy brazil, mi itt a kérdés?
Ekkor kér újra szót a Horthy-imitátor Vajta Dénes azzal, hogy az imént pont a lényeget nem tudta elmondani, mert nem tud jól rögtönözni. Azt akarta még elmondani, hogy neki tetszik az a tiszás gondolat, hogy a nép válassza majd az elnököt és ha megadnák a népnek a lehetőséget, hogy 3 hónapon át megismerhesse a bizonyítani akaró jelöleteket, tuti, hogy Patrubány nyerne.
Innentől a főszereplő veszi át a szót. Én igazán élvezem, mert egyszerre tudok időutazni a gyerekkoromba és a kilencvenes évekbe. Patrubány sok tekintetben olyan, mint azok az általában mérnök végzettségű, de jogi, antropológiai és ősnyelvészeti témákról ex cathedra értekező keresztény középosztálybeli fura öregek, akik között annyit üldögéltem, meg később a rendszerváltáskori még öregebbek, akik vicces nevű szervezeteket alapítottak. Patrubány remekül sztorizik Pozsgay Imréről, a négyigenes népszavazásról, az Aranybullához képest tök béna Magna Chartáról, majd arról, hogy ő informatikusként és az egyik első magyar PC fejlesztőjeként szakszemmel látja, mennyire példátlan volt az informatikai rendszerük elleni támadás, amivel Valakik a háttértárukat is megsemmitették. Pont, amikor az MVSZ áttörte volna a hallgatás falát, a Fidesz ugyanis 26 éve építi ezt a falat. Na de nem számoltak velem, ez a cikk nem más, mint egy rohadt nagy lyuk a Hallgatás Falában.
Patrubányt egy képessége mindenképp a legmagasabb beosztásokra kvalifikálja az Új Magyar Demokráciában: Magyar Péternél is többet tud beszélni. Végighallgatjuk a 2000. évi MVSZ-es elnökválasztás sztoriját, ami miatt 26 éve először jut eszembe G. Nagyné Maczó Ágnes, végigálmélkodjuk, ahogy a magyar szervezetek Alaszkától Kanadáig arra panaszkodnak, hogy a Fidesz hogy gyűlöli az MVSZ-t, megtudjuk, hogy a kétharmados MSZP–SZDSZ-koalíció meijedt hősünktől, ezért nem mertek alkotmányozni, hogy Patrubány egy váratlan oldalvágással felajánlja a Tisza-kormánynak a szervezet Trianon-ügyi ismereteit. Ezen a ponton nálam jobban a saját felesége sem támogatná Vajta Dénes jelölését, de Patrubánnyal is ki vagyok békülve. Aki nem tud nem meglepni: most épp azt fejtegeti, hogy a Tiszának erkölcsi és jogalapja is van az alkotmányozáshoz, majd egy mondattal később, hogy Sulyok Tamás a jog talaján áll. Elképzelem Sulyokot testhezálló dresszben, talajtornászként. Patrubány bírálhatónak tarja Sulyok elnöki munkásságát, de nagyra értékeli, hogy aláírta a 17. Alaptörvénymódosítást.
Itt már rajongó vagyok, ezért a következő sort úgy jegyzem meg örökre és raktározom el, mint valamelyik kedvenc dalszövegíróm titokzatos értelmű, de méregerős sorát:
Hősünk a legnagyobb magyar amatőr jogászok egyike, 15-20 percben patentül, francia nemzetközi jogi terminusokat használva levezeti, miért volt érvénytelen vagy az EU-csatlakozási népszavazás vagy az arról szóló alkotmánykiegészítés. Intenzíven tippelek már, amikor Miklós barátom kimondja:
Mármint a jelölt-jelöltséget. Itt egészen evilági és praktikus rész következik: Patrubány elmondja, mi lenne az a három dolog, amit, ha elnök lenne, biztosan megcsinálna, de legalábbis kezdeményezne:
1.) Igazságszolgáltatás a „COVID-fasizmus” áldozatainak. Azonnal feloldatná az operatív törzs dokumentumainak titkosítását és bíróság elé állítaná a „kioltott életek sokaságáért felelősöket.” Későbbi visszakérdezésemre kiderül, hogy ő és az MVSZ oltástagadók is, de közben a Fidesz-kormány vírusügyi lépéseit is hevesen kritizálják.
2.) Feltárni az állam szerepét a „kisebbfajta népirtással” felérő devizahiteles ügyben, mert a „sunyi összejátszások halmaza” révén következett be a „rendszerváltás utáni középosztály fizikai megsemmisítése.”
3.) A demográfiai és a nyugdíjhelyzet egyszerre történő megoldása a Patrubány-terv révén. Hogy ez micsoda? Mindenki annyiszoros nyugdíjat kapjon, ahány darab „kitanított utódot” tud felmutatni, vagyis szakmát kitanult vagy felsőoktatásban végzettséget szerzett gyereket. 4 gyereked van, mind szakmával? 4-szeres nyugdíjat kapsz. Na de mit üzen a leendő elnökünk azoknak, akiknek nincs vagy nem is lehet gyereke? Nincs hiba a rendszerében: azok fogadjanak örökbe gyereket.
Hogy ezekben az ügyekben a köztársasági elnöknek a világon semmi jogosítványa sincsen? Erről károgjanak a varjúlelkűek! Na jó, azért Patrubány is belegondolhatott ebbe, mert kifejtette, hogy ezeket valakinek kezdeményeznie kéne és ha más nem teszi meg, hát akkor majd jön ő elnökként. Kezdeményezni végül is bárki tényleg kezdeményezhet bármit.
Patrubány elnöksége egész biztosan igen szórakoztató lenne, ha az ember annyira szereti az összevissza ugráló eszmefuttatásokat, mint én. Most váratlanul arról kezd értekezni, hogy a fideszes vármegyerendszer csak „olcsó politikai manőver volt”. De nem, nem az anakronisztikus vármegyézés visszahozása miatt, hanem mert a rendszerben nem volt alispán, pedig pont az alispán szerepe tette a magyar közjogi rendszert régen kiemelkedővé és egyedivé. Mivel az alispánokat a vármegye választotta, nem a király, a törvények viszont addig nem léptek hatályba, míg az alispán ki nem hirdette azokat. Ezután jön egy újabb mondat, amit pólóra íratok:
Ezután kiderül még, hogy az egész világon egyedül az emberi méltóság a fontos.
Ez a csúcspont, de nem rossz a levezetés sem. Megtudjuk például, hogy Patrubány azért csak román állampolgár mindmáig – vagyis BINGÓ, szóba sem kerülhet magyar köztársasági elnökként – mert bár 2003-ban letette az állapolgári esküt és erről emléklapot is kapott, az ezt követő aláírás elmaradt, arra nem hívták be, majd amikor a fia később utánaérdeklődött, azt állították neki, hogy nem találnak semmiféle állampolgársági aktát Patrubány nevével. Meg az is elhangzik, hogy létezik olyan hivatalos, az MVSZ elnöksége által elfogadott dokumentum, aminek az a címe, hogy „Az MVSZ szenvedéstörténete a fideszes uralom alatt.” Majd az is, hogy a Fidesz most azzal mutathatná meg a békülési szándékát, ha van neki, hogy a képviselői a Parlamentben Patrubány jelöltségét támogatnák, mert csak arról szavazhatnak a mostani szabályok szerint, akit 40 képviselő az aláírásával támogat.
Amikor megkérdezem, hogy milyen elnök lenne a mindennapokban, előbb azt mondja, hogy „nem hiperaktív, de kezdeményeznék”, majd elmond száz dolgot, amit kezdeményezne. Akkor például mindig megszólalna, ha sérülnének az igazi magyar értékek. Mint kiderül, nem a Seuso-kincsre gondolt, hanem erre a háromra:
SZOLIDARITÁS
SZERETET
ÉLETIGENLÉS
PONT MINT EGY SKA DJ KRÉDÓJA, TE VAGY AZ ÉN EMBEREM - gondolom magamban.
Egy ember ér fel csak az Elnökömmel a teremben. Amikor kérdezni is lehet, kimegy a mikrofonhoz Czetli Balázs a Jurta TV-től, akik eddig házi videósként léptek fel és szó szerint belebömböli a mikrofonba, hogy NEM TUD NAPIRENDRE TÉRNI AFÖLÖTT HOGY ELNÖK ÚR NEM HOZTA SZÓBA AZ IVERMECTINT.
Az ivermectinről csak halvány emlékeim vannak, hogy talán ez az a kutya féreghajtó, amivel Schobert Norbi a rákos feleségét kezeli, de Elnök úrtól hamar megtudom, hogy a magyar élet külön botránya, hogy ilyeneket mondanak erről a remek szerről, ami igenis emberi alkalmazásra készült. Elnök úr is 2 ilyen pirulától gyógyult meg 2 nap alatt covidos korában. Amikor pedig a ruszinokat kezdi isteníteni és magyar-oroszoknak nevezni, olyan alapon, hogy „az etnogenezisük Magyarországon zajlott” én már meg is hozom a végleges döntést: részemről Patrubány Miklós vagy senki.