Majka a Campus Fesztiválon: Azóta eltelt egy év, és ezek elhúztak a faszba!

POLITIKA

2025-ben gigabotrány lett abból, hogy Majka a Campus Fesztiválon úgy adta elő a Csurran, cseppen című számát, hogy a végén Bindzsisztán elnökeként eljátszották, hogy egy mikrofonnal fejbe lövik.

Ezen a teljes kormánysajtó kiborult akkor, Azahriah után Majka lett a propagandagépezet új ősellensége, Bayer Zsolt apokaliptikus képeket vizionált, a pesti srácokos Dezse Balázs pedig egészen odáig jutott, hogy nem csak Orbán Viktort végezték ki szimbolikusan a színpadon.

Egyébként a történtektől akkor a Campus fesztivál is sietett elhatárolódni, vagyis mindenfajta erőszaktól, a politikai felhangoktól, és a színpadi produkciók félreértelmezhető műsorelemeitől is. Amire meg Magyar Péter szólt be a fesztivál szervezőinek, mondván, „végülis csak a fél bukott kormánypárti bagázs vonult fel és próbált kampányolni, de nyilván a fellépőktől és a jegyet vásárló vendégektől kell elhatárolódni…” (itt foglaltuk össze az egész hercehurcát).

Az elhatárolósdi ezek szerint a kormányváltással véget is ért, Majka ugyanis idén is fellépett a Campus Fesztiválon, és ha már ott volt, reflektált is az elmúlt egy évben történtekre.

Majka, Campus Fesztivál, 2026

Előadta természetesen a Csurran, cseppent is, közben kiszólt Bohr Dánielnek (a nem túl szofisztikált „Szopjál le, Bohár Dani!” kitétellel), majd tartott egy záróbeszédet is, amiben felidézte, hogyan tették meg egy évvel ezelőtt áldozati báránynak és bűnbaknak, „mert lelőttem egy nem létező ország nem létező miniszterelnökét ezen a kibaszott színpadon”.

Majka összegzése szerint az ezt követő két napban az Origo, a Mandiner és az összes KESMÁ-s lap 197 cikket jelentetett meg arról, hogy őt megvette Brüsszel, „baszd meg!”

„Azóta eltelt egy év, és ezek elhúztak a faszba!”

Ezután szólt a közönséghez is:

„Mérhetetlenül büszke vagyok rátok, mérhetetlenül büszke vagyok arra, hogy Magyarország április 12-én megmutatta, hogy nem lehet ám velünk gecizni. Egy ideig húzzuk, egy ideig tűrjük, egy ideig halasztjuk, de aztán ha kell, mindenkit elzavarunk a picsába! Még egyszer mondom: mindenkit elzavarunk a picsába! Debrecen, Campus, igaz, hogy most már nincs, de lehet, hogy még valamikor aktuális lesz ez a dal, de addig is: Isten áldja Bindzsisztánt!”

A fellépésről készült felvétel alább megtekinthető, a Csurran, cseppen 22:30 után kezdődik, a motivációs beszéd pedig a 26. perc után.

Kapcsolódó cikkek