Visszavonta a korábban bejelentett, csoportos létszámleépítésre vonatkozó szándékát a Dunai Vasmű energiaellátását biztosító cég felszámolója – írja a Telex. Az ISD Power a múlt heti tervek szerint körülbelül 300 munkavállalójának felét, 150 főt küldött volna el.
Magyar Zoltán, a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke a lapnak azt mondta, hogy a csoportos létszámleépítési szándék visszavonásáról szóban tájékoztatták az üzemi tanácsot és őt is, de az erről szóló döntést nem indokolták meg. Magyar szerint a leépítés elmaradása összefüggésben lehet azzal, hogy az elmúlt napokban ismét a figyelem középpontjába került a vasmű helyzete.
A dunaújvárosi vasgyártás csődje tavaly nyárra vált visszafordíthatatlanná. A Dunarolling 2025 júniusában egyetlen nap alatt 1700 embert küldött el, miután megkezdődött a korábban az indiai Libertynek eladott Dunai Vasmű felszámolása. A város és térsége akkori kormánypárti képviselője, Mészáros Lajos – akit idén áprilisban 60:33 arányban vert a tiszás Nagy Ervin – egy tavaly júliusi videójában úgy közelítette meg az akkor elküldött 1700 ember problémáját, hogy örülhetnek, amiért három évig kaptak fizetést.
1700 embert küldtek el a Dunai Vasműtől egy nap alatt, kínai és cseh vevő is jelentkezett a vasmű maradványaira.
Mészáros Lajos szerint „relatíve sokkal jobb helyzet, mint ami '22 végén kinézett.”
A Dunai Vasmű energiaellátását biztosító ISD Power Energiatermelő és Szolgáltató Kft. felszámolója már bejelentette a csoportos leépítést.