A 2700 fős brutális elbocsátás után a maradék állomány felét is elküldik a dunaújvárosi vasgyár csődje miatt

gazdaság

150 fős csoportos létszámleépítést jelentett be a Dunai Vasmű energiaellátását biztosító ISD Power felszámolója – írja a Telex a szakszervezettől kapott tájékoztatás alapján. Ez azt jelenti, hogy a cég mostani, nagyjából 310 dolgozójának a fele veszíti el a munkáját. A csoportos létszámleépítés előtt néhány héttel, június 15-én 70 dolgozónak járt le a szerződése a korábban a gyár egy részét üzemeltető Dunarolling Dunai Vasmű Kft.-nél.

A dunaújvárosi vasgyártás csődje tavaly nyárra vált visszafordíthatatlanná. A Dunarolling 2025 júniusában egyetlen nap alatt 1700 embert küldött el, miután megkezdődött a korábban az indiai Libertynek eladott Dunai Vasmű felszámolása. A város és térsége akkori kormánypárti képviselője, Mészáros Lajos – akit idén áprilisban 60:33 arányban vert a tiszás Nagy Ervin – egy tavaly júliusi videójában úgy közelítette meg az akkor elküldött 1700 ember problémáját, hogy örülhetnek, amiért három évig kaptak fizetést.

A Telexnek most nyilatkozó szakszervezeti vezető, Magyar Zoltán szerint a tavalyi leépítések óta körülbelül ezer ember azonban még mindig nem talált munkát. Magyar Zoltán szerint az ISD Power további 150 munkatársának leépítésével a cég alkalmatlanná válhat a vasmű energiaellátásának biztosítására, és ha télen nem tudják majd fűteni az épületek egy részét, a berendezésekben maradandó károk keletkezhetnek, ami tovább rontja majd a vasmű maradékának eladási esélyeit.

Kapcsolódó cikkek