Legalább négy palesztin és két izraeli meghalt egy lövöldözésben a megszállt Ciszjordániában. Ez volt a térségben az utóbbi hónapok legsúlyosabb halálos összecsapása.
Az észak-ciszjordániai Tal faluban történtekről ellentmondó beszámolók érkeztek. Palesztinok a BBC-nek azt mondták, hogy a falu lakói zsidó telepesekkel kerültek szembe, akik rájuk támadtak. Egy szemtanú szerint ezután érkeztek meg az izraeli katonák, akik tüzet nyitottak.
Az izraeli hadsereg közlése szerint a katonák olyan bejelentésre reagáltak, amely szerint túrázókat támadtak meg. A hadsereg azt állítja, hogy „terroristák” elvették egy biztonsági őr fegyverét, megölték őt, majd az izraeli katonák lelőtték őket. A négy palesztin áldozat közül hárman ugyanannak a családnak a tagjai voltak. Az izraeli hadsereg később közölte, hogy „kiterjedt terrorellenes műveletre” készül a térségben.
Két videófelvétel is elterjedt a helyi médiában, de azok hitelességét nem sikerült függetlenül megerősíteni.
Az egyik felvételen úgy tűnik, hogy palesztinok, izraeli katonák és civil ruhás, felfegyverzett izraeliek kerülnek összetűzésbe, miközben lövések hallatszanak. A háttérben izraeli civilek – köztük gyerekek – figyelik az eseményeket és bekiabálnak. A videón az is látszik, hogy a civil ruhás fegyveres izraeliek két palesztin férfit lökdösnek és rugdosnak.
A másik, más szögből készült felvételen úgy tűnik, hogy a két palesztin férfi megpróbálja megszerezni a fegyvereket, egyiküknek ez sikerül is. Káosz alakul ki, több lövés hallatszik, miközben a férfi látszólag tüzet nyit a megszerzett fegyverrel, az izraeli katonák pedig szintén lőnek.
Az izraeli hadsereg később bejelentette, hogy rajtaütött egy nabluszi kórházon, ahol elfogott két „terroristát”, akik részt vettek a támadásban, és sérüléseik ellátására érkeztek az intézménybe. Benjamin Netanjahu kijelentette, hogy teljes erővel fognak fellépni „a terroristák, valamint azok ellen, akik kitervelik és támogatják őket”. A miniszterelnök rendkívüli biztonsági egyeztetést hívott össze, és erősítést vezényeltek a Havat Gilad település környékére. Netanjahu és Katz védelmi miniszter közös közleményben jelentette be, hogy lebontják a tali palesztin fegyveres otthonát, valamint felgyorsítják az engedély nélkül létrehozott telepes előőrsök utólagos legalizálását és újabb előőrsök létrehozását.
Az előőrsök olyan, gyakran csupán néhány lakókocsiból álló telepek, amelyeket telepesek hivatalos engedély nélkül hoznak létre dombtetőkön. Ezek a nemzetközi jog szerint illegálisak, és izraeli jog szerint is jogellenesek, ha hivatalos jóváhagyás nélkül épülnek.
Az ENSZ adatai szerint 2023 októbere óta 1114 palesztin halt meg Ciszjordániában, túlnyomó többségüket az izraeli hadsereg ölte meg. Az ENSZ szerint legalább 35 haláleset telepesek támadásaihoz köthető. Az ENSZ szerint a gázai háború kezdete óta 41 izraeli – civilek és biztonsági erők tagjai egyaránt – vesztette életét palesztin támadásokban vagy izraeli katonai műveletek során Ciszjordániában. (BBC)