Orbán Viktor: Akkor jó, így is jó

  • Eleve rottyon érkezett a Fidesz Tusványosra, Szatmáry Kristóf szerint már arra készülnek, hogy az elnökség kétharmadát vezetőszáron vihetik el.
  • A tábor egy része önkritikus volt, a másiknak ebből már elege volt – Orbán a beszédében az utóbbiaknak adott igazat, szerinte mindegy, mi lesz a Fidesszel.
  • Az elnök szerint egészen más munka vár a Fideszre, a „a szabadság széles koalícióját kell felépíteni”.
  • Szerinte a fiatalok még nem láttak brüsszeli típusú kormányzást, az emberek a közeledő válságban elfordulnak a Tiszától, ez valamikor ősszel várható.
  • A szerintük meghurcolt fideszeseket, Hankó Balázst volt minisztert és Hajdu János TEK-es ex-vezért hősnek nevezte,
  • a Tisza képviselőket, miniszterelnököt és köztársasági elnököt érintő törvényeit pedig jogállamon kívülinek tartja, amiket simán el fognak törölni.
32 poszt

Szijjártó Péter volt és marad is Európa legjobb külügyminisztere

Mondta Orbán a volt külügyminiszterről, aki a BYD-nál folytatja. „Kifejezetten az én kéré... a kérés talán túlzás, de a támogatásommal történt.”

„Itt is van egy hazugság, mert a mai magyar kormányban vannak, akiket külföldi cégtől, mondjuk a Shelltől küldtek. De micsoda különbség, hogy a kormányból mész oda, vagy tőlük jössz ide.”

Szerinte Szijjártóra fontos feladatok várnak még a jövőben, sokat fog még tenni Magyarországért és az erdélyiekért. Nagyobb területeket is meg tud majd oldani, mint csupán az a kis szűk külpolitika, mert most a gazdasággal is foglalkozni. Sok szerencsét kívánt Szijjártónak, reméli, hogy sokat fog tanulni a kínai cégnél, jó kapcsolatokat épít majd.

Orbán azért nem vette fel a mandátumát, mert kétség merült fel benne, hogy lehet-e még értelmesen beszélni a parlamentben

Orbán azt ígéri, röviden válaszol a kérdésekre. Szerinte tudomásul kell venni, hogy nincsenek kormányon, így a parajdiak, diákok vagy sportszervezetek érdekében azt tudják tenni, hogy visszaveszik a kormányzást. Azért nem vette fel a mandátumát, mert kétség merült fel benne, hogy lehet-e még értelmesen beszélni a parlamentben. Végül inkább a fiatalokat küldte a parlamentbe, ő kívülről szervezi a szabadságszerető emberek összeszervezését.

Megjegyzések a közönségből: Túlélte a nemzet a tatárjárást, túl fogja a poloskajárást is

Németh Zsolt lapjairól olvas fel, ebből néhány:

  • Az Olt nem táplálja a Tiszát. (Taps.)
  • Tudja a miniszterelnök úr, hogy ő a székelyek örökös miniszterelnöke. Mikor hívhatjuk meg egy sörre és egy szelfire?
  • Köszönjük, amit értünk tett.
  • Tisztelt Orbán Viktor, a nemzet mindenkori miniszterelnöke minden aljas támadás ellenére maradjon erős. Tartson ki. Mi székelyek mindig önnel voltunk, vagyunk maradunk. Túlélte a nemzet a tatárjárást, túl fogja érni a poloskajárást is, mert van Istenünk, és ha Isten velünk, ki ellenünk?
  • Ez utóbbit Bokor Sándor küldte Parajdról, a közönség pedig jó nagy tapsot adott.

Néhány kérdés, amire Orbán és Tőkés válaszolni fog

Németh Zsolt sorolja:

  • A parajdi sóbányáról kérdezik Orbán véleményét.
  • Mit lehet tenni, hogy az egyre fokozódó erdélyi diákelvándorlást visszafordítsák?
  • A csángó magyarok megkapják-e az eddigi támogatásokat?
  • Miért nem vette fel Orbán a mandátumát?
  • Szijjártó döntése hogyan befolyásolja a Fidesz jövőjét?
  • Ha a Tisza bevezet egy hátrányos intézkedéssort (migráció, gender), van-e visszaút?
  • Mit üzen Magyar Péternek?
  • A magyar nép hogyan bírja a Fidesz becsmérlését?
  • Milyen módot lát arra, hogy az értékes embereket ne hurcolják meg?
  • Lesz-e EU 25 év múlva?
  • Vállalná-e Ursula von der Leyen helyét az Európai Bizottság élén?
  • Van-e kockázata annak, hogy begyűrűzik a háború a szomszédos országokba?
  • Hogy látja a V4 jövőjét?
  • A legutóbbi amerikai látogatásában találkozott-e Trumppal, lehet-e Amerikából segítségre számítani az emberi jogok védelmében?
  • Melyik a kedvenc erdélyi söre?
  • Milyen könyvet javasol ebben a helyzetben?
  • Hogy küzd meg személyesen a sok mocskolódással?

A győzelemhez szükséges százezreket a gazdasági nehézségek hozzák majd meg

Orbán szerint csak az a kérdés, hogy mikor lesz ennek a rendszernek vége. Szerinte a 134. napon, vagyis valamikor ősszel. A Tisza saját magát fogja apasztani, a Fidesz feladata, hogy kitartson a 2,5 millió szavazója mellett, a hiányzó százezreket pedig a valóság keltette politikai hullámok, a gazdasági nehézségek fogják meghozni. Ez a két csoport együtt adja majd ki a szükséges többséget.

Fotó: Kristóf Balázs/444

Orbán azt mondja, az elmúlt években szinte minden európai országban kormányváltás történt, Közép-Európa pedig tele van visszatérőkkel: Robert Fico, Andrej Babis, Janez Jansa. A lengyelek jövőre térnek vissza, és valószínűleg Herbert Kicklt sem tudják megállítani Ausztriában.

Szerinte tanulni kell a hibáikból, és segíteniük kell a szabadságszerető embereket. „Sűrű idők jönnek, de küzdeni fogunk!”

Egészen más lesz a Fidesz dolga, inkubátorként kell működnie

„A legfontosabb teendőnk, hogy fellépjünk az új önkényuralom ellen” – mondta. Széles összefogás kell, meg kell védeni a demokráciát, mert „nem lehetünk szégyen szemre Európa banánköztársasága”. Volt már köztük, aki csinált ilyet, őt is vitték már el. A Fidesznek egészen mást kell csinálnia, mint az utóbbi 16 évben – de fontos a frakció is.

„Bóka János vezetésével bizonyítaniuk kell, hogy a mi politikai közösségünk képes a mainál egy osztállyal magasabb színvonalú kormányt kiállítani Magyarország érdekében.”

Bóka János a tömegben
Fotó: Kristóf Balázs/444

A Fidesz dolga mostantól az, hogy „szolgálja és kiszolgálja a nemzeti ellenállást”, aminek „célja a szabadság helyreállítása”. A szabadság nem pártkérdés, nem jobb vagy baloldali kérdés, ezért „a Fidesznek most a lehető legszélesebb ívet kell húznia, ahol minden szabadságszerető ember elfér”. Ezért nem pártként, hanem inkubátorházként kell működniük. Nem önmagát kell erősítenie, hanem a szabadságszerető emberek csoportjait és szervezeteit kell segítenie. Csináltak már ilyet, menni fog most is.

„Ne feledjék el, áprilisban a magyar emberek 57 százaléka szavazott a Tiszára, 47 százaléka pedig ellene.”

Orbán szerint ez az arány meg fog fordulni, hamarabb, mint gondolnánk, mert a tiszás rendszernek nincsenek meg a gazdasági alapzatai. „A mozi véget ér, jön a valóság.”

Csak az elmúlt négy évvel volt baj, büszkének kell lenni

Meg kell védeni az elmúlt 16, sőt lassan már az elmúlt 36 évet. A nemzeti kormányzást négyszer erősítették meg a polgárok.

Nincs is mit vitatni a 2022 előtti 12 évből, a baj az utolsó 4 évvel volt.

Tehát nem az elmúlt 16 évvel volt baj, arra büszkének kell lenni. (Taps.) Ők tették a legtöbbet az országért, a magyarokért. Sorolja: rendszerváltás, családalapítás ügye, védelem a külföldi nagytőkétől, a migrációtól, a háborúba sodródástól.

Az első sor.
Fotó: Kristóf Balázs/444

Mások is tettek az országért, voltak, akik nem is keveset. „Aki ebben a versenyben utol akar érni minket, annak még sok gombócot kell megennie.”

Ha már büszkék, ki kell állni mindenki mellett. Nem tudják mindenkinek a helyzetét megoldani, de akinek tudnak, segítenek, mindenki mellett kiállnak, „és ha visszaáll a demokrácia, az áldozatoknak és a károsultaknak teljes jóvátételt fogunk adni”.

Orbán: A fiatalokkal elhitették, hogy ami európai, az jó

Orbán szerint a hazugságokkal szemben fel kell lépni, mert nem hagyhatják, hogy a hatalom szisztematikusan hazudjon. Emellett el kell mondani az igazat a fenyegető gazdasági helyzetről, mert jelenleg nincs gazdasági kormányzás. Szerinte ha továbbra sem lesz gazdasági kormányzás, bekopogtatnak majd a külföldiek, és bekövetkezhet Magyarország ötödik kifosztása.

Szerinte a fiatalokat is így csapták be, mert elhitették velük, hogy ami európai, az jó. Az európai uniós energiapolitika, külpolitika, gazdaságpolitika. A fiatalokkal azért volt könnyű elhitetni, mert még nem láttak Magyarországon brüsszeli irányítású, sikertelen gazdaságpolitikát, csak sikeres nemzeti gazdaságpolitikát. A fiatalok most fogják megtapasztalni, hogy a gazdaságpolitika tönkre is tehet minket.

Orbán szerint a kormánynak ősszel be kell vallania az igazságot az energiahelyzettel kapcsolatban. Most azt mondják, minden jó lesz, az emberek pedig elhiszik. Pedig a valóság riasztó, a készletek vészesen fogynak, az egész világ arra készül, hogy eljön a végítélet pillanata, és nem lehet lent tartani az árakat. Akkor jön majd az infláció.

Mi a teendő?

„Meg kell találni a magyar életteret és életformát, amiben mi magyarok újra itthon élesszük magunkat” – mondta Orbán.

Mit tehetnek? Fel kell szólalni a hazugságok ellen. Ez monoton munka lesz.

Szerinte hazugság volt, hogy az előző kormány ki akart volna lépni az Európai Unióból. Szerinte ott a helye az országnak az EU-ban, azért is hozták létre a Patrióták Szövetségét, hogy megváltoztassák a hibás politikát.

Fotó: Kristóf Balázs/444

Az is hazugság, hogy orosz érdekeket támogatott volna. Ők a magyarok érdekét védték, és ezt kellett volna tennie a Tisza-kormánynak is, vétózni kellett volna az új szankciós csomagot.

A NATO kapcsán azt mondta, a területén kívüli konfliktusok esetében joguk van a semlegességhez. Ezt a semlegességet szerinte most feladták, és egy ukrán-barát EU-s koalícióhoz csatlakozott Magyarország.

Egy háború eszkalációja esetén katonai célponttá tették Magyarországot.

Azt is hazudták, hogy Sulyok Tamás egy Fidesz-báb. Pedig ő volt az első elnök, akinek nem volt pártkötődése.

Orbán: Önkritikus politika helyett ellenállási politikára kell váltani

Orbán szerint egy dolog biztos: fel kell lépni az új rendszer ellen. Azért, mert a működésének súlyos gazdasági következményei lesznek, de leginkább azért, mert egy rossz rendszer, ami megkérdőjelez olyan igazságokat, amikről korábban közmegegyezés volt.

A rendszer elbizonytalanítja az embereket abban, hogy mit tehet és nem tehet a hatalom. Abban, hogy mi számít közvagyonnak és mi magánvagyonnak. Abban, hogy mi az igaz és mi a hamis. És abban is, hogy mi a valóság és mi a látszat, mi az élet, mi a mozi.

Az új önkényuralmi rendszer olyan érzés teremt, amiben senki sem érzi magát biztonságban. Bosszúkormányzás folyik: aki nincs velünk, az ellenünk van. Aki nem tiszás, az ellenség. Ennek a rendszernek a vége mindig erőszak.

Fotó: Kristóf Balázs/444

A Tisza önkényuralmi rendszert épít, és célja a Fidesz megszüntetése. A Tiszára szavazó 3,5 millió ember most még azt hiszi, az önkényt csak a fideszesek ellen fogják használni. De tévednek. Ez a hatalom erőszakos, nem egységet próbál teremteni, hanem felborítja a társadalmi békét.

Orbán szerint meg kell érteni a választók döntését, önkritikusnak kell lenni, de erre nem sok idő maradt. Ezért önkritikus politika helyett ellenállási politikára kell váltani.

Orbán bocsánatot kért Magyar Péter miatt

„Be kell vallanunk, hogy az országot most fölforgató miniszterelnök a mi sorainkból érkezett. Ha van valami, amiért elnézést kell kérnem önöktől, az ez. Ez akkor is igaz, ha mindig is a Fidesz legrosszabb részéhez tartozott” – mondta Orbán.

Mindig nevetett az amerikaiakon, ahol a megválasztott elnököt pszichológiai vizsgálatnak vetették alá. Most már nem röhög.

Nekik viszont nem a miniszterelnökkel van dolguk, hanem a magyar életről, és az nem magyar élet, amit Brüsszelből irányítanak.

„Az sem magyar élet, amit Amerikában vagy Lengyelországban állítanak meg a Facebook-algoritmus bütykölői.”

Orbán: Magyarország az új Venezuela

Szerinte egyeseknek a kommunisták jutottak eszébe, de mindenki érzi, hogy ez valami más, modernebb.

Orbán elmondta, a múlt héten voltak nem hivatalos tárgyalásai az Egyesült Államokban, elmesélte nekik az új helyzetet. Azt mondja, kinevették, mert nem új a helyzet ez, Dél-Amerikában volt már ilyen. Az ottani rendszert csodálják a balosok, Európában most vezetik be először, Lengyelországban is csak részleteiben volt, de most teljes egészében megvalósult.

„Magyarország az új Venezuela” – mondja.

Először ott is, itt is eltávolították azokat az állami tisztviselőket, akik nem tartoznak Maduro pártjához. Most Magyarországon bizottságok hallgatnak meg köztisztviselőket, és azt kérdezik, „tiszás vagy-e”. Dél-Amerikában megfosztották az ellenzéki képviselőket a mandátumuktól, eljárásokat indítottak ellenük, ahogy most Magyarországon. Hosszasan sorolja a példákat.

Fotó: Kristóf Balázs/444

A következő lépésben arrafelé az ellenfeleket jogi eljárásokkal megfélemlítették. „Jogilag tisztázott okok nélküli indított eljárások, jogorvoslat kizárása. Pontosan ilyen rendszer épül most Magyaroszágon” – mondta Orbán, aki a vagyonvisszaszerzési hivatalt az új ÁVH-nak nevezi.

Ilyet errefelé csak a kommunisták, meg Hitler csinált – mondta Orbán, aki szerint egy radikális baloldali vírust látunk, amit nemzetközi hálózatok terjesztenek. Ez eddig nem tudott bejutni eddig, ezért nincs is még magyar neve. Amerikában ezt neo-kommunizmusnak hívják, vannak, akik liberális autoriter rendszernek vagy államcsínynek nevezik.

„Én maradnék egyelőre az önkény, önkényuralmi rendszer szavaknál” – mondta, hozzátéve, hogy majd megegyezésre jutnak.

Szerinte a Moszkvához egyre inkább hasonló Brüsszelből támogatták a rendszer kiépülését, de szerinte ez a nyugati országokra is veszélyes, mert a vírus oda is tovaterjedhet.

Mi történik Magyarországon? Megszűnik a demokrácia

Teszi fel a kérdést Orbán. Április 13-án új valóságra ébredtünk. Olyan dologra, amire azt hittük, hogy csak vicc lehet, kiderült, hogy csak a valóság.

Orbán viccet mond: székely asszony úgy dönt, meglepi az urát, pesti ruhát ölt. Hazajön az ember, kérdezi a nő: felismer? Nem. Én vagyok a felesége. Akkor jó. Így vagyunk most mi is Magyarországon.

A tények: személyre szabott, visszamenőleges hatályú jogszabályokkal az ellenzék felét, a legerősebb vezetőit kizárták a politikából. "Megtiltották nekünk, hogy a jövőben indulhassunk a választáson. Ezzel kedves barátaim, felszámolták a demokráciát."

Ugyanis szerinte ha nem az emberek döntenek, hogy kire szavaznak, hanem a hatalom, hogy kire szavazhatnak, akkor vége a demokráciának – mondja Orbán, sorolva Sulyok Tamás köztársasági elnök és a legfőbb ügyész lemondatását. "Ezzel megszüntették a jogállamot."

Orbán szerint a demokrácia és a jogállam felszámolása ma Magyarországon "a kizárólagos hatalomgyakorlása érdekében történik. Ez bűncselekmény. Ennek most nincs, de akkor majd lesz jelentősége, amikor visszaállítjuk a jogállamot. És akkor komoly jelentősége lesz." A közönség tapsol.

Orbán: A mai beszédemben a hangsúly visszakerül Magyarországra

Orbán Viktor köszönti a résztvevőket, majd elkezdi a beszédét. Azt mondja, Tusványos a megértés helye, ahol mindig egy nemzeti közösség néz szembe a jövőjével. Még hosszú ideig úgy tervezik, hogy Tőkéssel párban beszélnek itt.

Orbán szerint az idei különleges alkalom, mert 16 év után ellenzéki politikusként kapott meghívást. Van viszont, ami nem változott: Tusnádfürdő, ahol a magyarok nemcsak beszélnek a jövőről, hanem próbálják is azt megérteni. Azt mondja, az elmúlt 16 évben egyszerű, világos volt a belpolitikai helyzet, a külpolitikai helyzet viszont bonyolultabb lett az elmúlt években, ezért főleg erről szóltak az itteni beszédei.

Ezen viszont most változtatni kell. A hangsúly visszakerül Magyarországra és a Kárpát-medencére. Beszélni kell arról, hogy mi ez a szokatlan, új magyar jelenség.

Tőkés: Harmadik világháború, világrendszerváltás zajlik

Ferenc pápát idézve azt mondja, már a harmadik világháború zajlik. Optimista megközelítésben világrendszerváltásról is beszélhetünk szerinte. Ebben Erdély küzdelme apróság, számukra viszont a saját sorsuk az első. Össze kell fogni minden jóakaratú szándékot. Az előadásában hosszasan tárgyalt Márton Áront idézi, „Krisztus király segítségével és védelme alatt vessük meg az alapjait egy jobb és igazabb világnak”.

Tőkés politizálása után Orbán Viktor prédikálása következik – mondta Németh Zsolt. A közönség viktorozik.

Fotó: Kristóf Balázs/444