29-re nőtt a berlini Pride-on elkövetett támadás sérültjeinek száma, Amszterdam fokozza a biztonsági intézkedéseket

külföld

Már 29 sérültje van a berlini Pride-felvonuláson szombat este elkövetett gázolásos és késes támadásnak – közölte másnapi sajtótájékoztatóján Alexander Dobrindt német belügyminiszter. A politikus szerint minden arra utal, hogy „egy iszlamista terrortámadással” állnak szemben.

A belügyminiszter közölte, hogy a szövetségi kormány a tartományokkal együtt felülvizsgálja a nagy tömegrendezvények biztonsági terveit. Vasárnap délután rendkívüli ülést tartott a berlini szenátus, a Bundestag épületén pedig félárbocra eresztették a német zászlót.

Virágokkal és mécsesekkel emlékeznek az áldozatra a berlini támadás helyszínén 2026. július 26-án.
Fotó: VOLODYMYR SINDIEIEV/Anadolu via AFP

A támadás után Amszterdam is bejelentette, hogy fokozza a biztonsági intézkedéseket az idei WorldPride rendezvényein. A holland főváros ad otthont az augusztus 1-jén kezdődő nemzetközi eseménysorozatnak, amelyre több százezer látogatót várnak.

Erről Femke Halsema polgármester adott tájékoztatást közösségi oldalán. Azt írta: a támadás ugyanazon szabadság ellen irányult, amelyet ezekben a hetekben Amszterdamban is ünnepelnek. Közölte, hogy a városvezetés, a rendőrség és az ügyészség már áttekintette a helyzetet, folyamatos kapcsolatban áll a szervezőkkel, és szükség esetén további biztonsági intézkedéseket vezetnek be. Halsema szerint az amszterdami Pride rendezvényeinek biztosítása eddig is kiemelt feladat volt, de a berlini támadás után még nagyobb hangsúlyt kap a résztvevők védelme. Hozzátette: azt szeretnék, hogy a látogatók ebből a lehető legkevesebbet érzékeljék.

A berlini támadás szombat este történt, amikor egy fehér kisbusz a Pride résztvevői közé hajtott, majd a feltételezett elkövető kiszállt a járműből, és menekülés közben több embert is megkéselt. Egy nő meghalt, 29-en megsérültek, közülük többen súlyosan. A 21 éves gyanúsított továbbra is szökésben van, a rendőrség nagy erőkkel keresi. Dobrindt szerint a férfi német állampolgár, libanoni családi háttérrel rendelkezik, és korábban már elítélték. A német sajtó szerint korábban megpróbált csatlakozni az Iszlám Államhoz, és deradikalizációs programban is részt kellett vennie.

Kapcsolódó cikkek