Zuckerberg mindenki számára elérhetővé tenné a „szuperintelligens” mesterséges intelligenciát

TECH

Mark Zuckerberg 14 oldalas nyílt levélben érvel amellett, hogy a „szuperintelligens” mesterséges intelligenciát el kellene juttatni mindenkihez, mert a hozzáférés biztosíték lehetne a hatalom túlzott kormányzati, vállalati, vagy egyéb intézményi koncentrációjával szemben.

A Meta elnök-vezérigazgatója olyan filozófiát javasol, ami az egyéni ellátottságon alapul. Szerinte a mesterséges intelligencia alkalmazásának biztonságát az alapozhatja meg, hogy a hatalom sok kézben oszlik el.

Mark Zuckerberg, a Meta vezérigazgatója
Fotó: KEVIN DIETSCH/Getty Images via AFP

Zuckerberg jelezte, hogy a meghirdetett törekvés jegyében a Meta már a közeljövőben megjelentet több nyílt forráskódú MI-modellt, ami „pozitív és fontos erő” lehet abban, hogy az embereket eszközökkel ruházza fel és megelőzzön bizonyos kártékony centralizációs folyamatokat.

A milliárdos bejelentette, hogy vállalata 1 milliárd dolláros pénzügyi alapot kíván létrehozni a Jövő Mindenkié Alap néven. Az alap forrásait kifejezetten azon amerikai térségek közösségeinek támogatására használnák, ahol a Meta a MI működéséhez nélkülözhetetlen adatközpontokat birtokol és üzemeltet. (via MTI)