Kit akarnak ezek átverni már megint? Azt állítják a meteorológusok, hogy csodálatos idő lesz

belföld

Kimenőt kap a forróság, kellemesebb napok jönnek, írja friss előrejelzésében az Időkép. Vagyis: kedden délután még tikkasztó hőség, szerdától viszont már kellemesebb nyári idő vár ránk, frissítő éjszakákkal.

Ami a részleteket illeti, a feltámadó északias szél egyelőre főként északon, északnyugaton hoz enyhülést, ezeken a tájakon már a keddi maximumok is 35 fok alatt maradhatnak. Az Alföldön ezzel szemben többfelé 37–39 fokig emelkedhet a hőmérséklet, itt három megyében is a legmagasabb, piros riasztás van érvényben.

Szerdára aztán jelentősen visszaesnek a csúcshőmérsékletek mindenhol, ugyanis az élénk, erős északias széllel hűvösebb, szárazabb levegő áramlik a Kárpát-medencébe. A szinte zavartalan napsütés ellenére már csak 26–33 fok között alakulnak a maximumok.

Ráadásul csütörtökön és pénteken sem kell sok felhőre számítani, szinte zavartalanul napos időben lesz részünk továbbra is. Az északkeleti szél többfelé megélénkül, néhol megerősödik, délutánonként 27–33 fokig melegszik a levegő.

És ami pláne hihetetlen: a kellemesebb nappalokhoz frissítő éjszakák társulnak, a minimumok sokfelé 15 fok körül alakulnak, sőt, az Északi-középhegységben csütörtökön és pénteken hajnalban néhol 10 fok alá is süllyedhet a hőmérséklet.

A hétvégét és a továbbiakat most még ne feszegessük, mindennek eljön az ideje, ha kell, ha nem.