Könnyebb lesz sztrájkolni az iskolákban, az igazgatók munkáltatói jogköre bővül, a tantestület nagyobb beleszólást kap a pedagógiai programba, a házirendbe, az éves munkatervbe, de az igazgató megválasztásába is az országgyűlés által 145 igen, 1 nem szavazattal és 41 tartózkodás mellett elfogadott törvénymódosítás szerint.
A köznevelési törvény módosítása „eltörli köznevelésben foglalkoztatottak szabad sztrájkjogát korlátozó akadályokat”, továbbra is meghatározza viszont, hogy a sztrájk alatt milyen feladatokat kell ellátnia az intézménynek.
A Fidesz az elmúlt 16 évben módszeresen építette le az intézmények és tantestületek jogköreit, amiket a tankerületek kaptak meg. A Fidesz kormányon a sztrájkjogokat szűkítette, a sztrájkoló tanárokat pedig a státusztörvénnyel büntette – a 2023-ban elfogadott, hosszú tüntetéssorozatot kiváltó törvényről itt írtunk bővebben.
A törvény szerint továbbra is gondoskodni kellene a gyermekfelügyeletről reggel 7 és délután 3 óra között, a kollégiumok működéséről, az étkeztetésről, valamint a sajátos nevelési igényű, illetve a beilleszkedési, tanulási vagy magatartási nehézséggel élő (azaz az SNI-s) tanulók felügyeletéről. Emellett, ha a sztrájk az érettségi vizsgákat megelőző 90 napban összesen öt munkanapnál tovább tartana, a kötelező érettségi tantárgyak felkészítő óráit is meg kellene tartani.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) – aminek több javaslatát is beépített a módosításba az országgyűlés – kifogásolta, hogy a tervezet szerint sztrájk idején is meg kellene tartani az érettségire felkészítő egyes tantárgyak óráit. A szakszervezet szerint ilyen szabályozás más európai országokban nem létezik, és az a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) egyezményével sem áll összhangban.
A törvénymódosítás bővíti a tankerületi fenntartású intézmények vezetőinek munkáltatói jogköreit. A törvény szerint a kinevezésekkel, felmondásokkal, besorolásokkal és bérekkel kapcsolatos döntéseket továbbra is csak a tankerületi központ vezetőjének egyetértésével lehet meghozni – a tankerületi vezető viszont mostantól sokkal nehezebben gáncsolhatja az intézményi vezetőt. Az tankerületi elnök például akkor nem fogadhatja el a döntést, ha az jogszabályellenes vagy nincs rá költségvetési fedezet.
A törvény emellett több olyan kérdésben meghatározó szerepet ad a pedagógusoknak, amik jelenleg a fenntartó vagy az intézményvezetés hatáskörébe tartozik. Ilyen például a szervezeti és működési szabályzat (SZMSZ), vagy a pedagógiai program és az éves munkaterv, amiket az igazgató készít elő, és amit a tantestületnek kell elfogadnia.
A tantestületnek emellett beleszólása lesz az igazgató megbízásába is, ugyanis a jelölt vagy jelöltek vezetői programját a munkaközösségek és a nevelőtestületek véleményezhetik, illetve a fenntartónak is ki kell kérnie a pedagógusok és az oktatókat segítők véleményét a kinevezés előtt.