WHO: A mostani lehet minden idők leghalálosabb ebolajárványa

Egészségügy

A jelenlegi ütem mellett a Kongói Demokratikus Köztársaságban terjedő ebolajárvány halálosabb lehet a 2014–2016-os nyugat-afrikai járványnál is – figyelmeztetett szerdán Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója. Az akkori, eddig legsúlyosabb ebolajárványban több mint 28 600 ember fertőződött meg, és több mint 11 300-an haltak meg.

Fotó: ISAAC KASAMANI/AFP

A mostani járvány a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén terjed, és a WHO szerint az eddigi leggyorsabban terjedő ebolajárvány. Néhány hónap alatt már több mint 4300 igazolt fertőzöttet regisztráltak, közülük több mint kétezren meghaltak.

A járványt hivatalosan május 15-én jelentették be, az egészségügyi hatóságok szerint azonban az első esetek már februárban megjelenhettek. Ez azt is jelenti, hogy a vírus hónapokon keresztül terjedhetett, mielőtt hivatalosan azonosították volna a járványt.

A helyzetet tovább nehezíti, hogy ez a járvány több szempontból is eltér a korábbiaktól. A fertőzéseket a ritka Bundibugyo ebolavírus-változat okozza, amely ellen jelenleg nincs védőoltás vagy célzott kezelés.

A vírus ráadásul olyan területen terjed, ahol különösen nehéz megfékezni. A Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén, Dél-Szudán, Uganda és Ruanda határvidékén számos eldugott település található, a térséget pedig régóta fegyveres konfliktusok sújtják.

A szakértők szerint a járvány jelenleg gyorsabban terjed, mint ahogy az egészségügyi hatóságok fel tudják tárni az új fertőzéseket és meg tudják szakítani a terjedési láncokat. Sok megbetegedésről és halálesetről csak késve, vagy egyáltalán nem szereznek tudomást az egészségügyi dolgozók, mert azok a helyi közösségeken belül maradnak. Ez különösen megnehezíti a fertőzöttek elkülönítését, a velük kapcsolatba került emberek felkutatását és így a járvány megfékezését is. (MTI)