A címben nem én használok túlzottan hangzatos szófordulatot, a Magyar Közlönyben jelent meg egy kormányhatározat ezzel a címmel:
A kormány határozata a Magyar Állam és a 4iG Csoport közötti kapcsolat átfogó vizsgálatáról.
Ez is azt sugallja, hogy mintha többről lenne szó egy-egy megkötött szerződés felülvizsgálatánál. A határozat szövege így szól: „A Kormány a Magyar Állam és a 4iG Nyrt., valamint annak közvetlen vagy közvetett tulajdonában álló gazdasági társaságok közötti tulajdonosi, pénzügyi, gazdasági és szerződéses kapcsolatok tekintetében elrendelt átvilágítás körében felkéri az érintett minisztereket, hogy az egyes vizsgálatok eredményéről azok lezárását követően adjanak nyilvános tájékoztatást, mely tájékoztatásig az átvilágítás megállapításaival kapcsolatban következtetés nem vonható le.”
A határozat megnevezi az átfogó vizsgálat felelőseit is: a gazdasági és energetikai miniszter, a honvédelmi miniszter, a pénzügyminiszter és a tudományos és technológiai miniszter.
A 4iG az utóbbi évekre állammá vált az államban. Számos kormányzati megrendelést kaptak a NER-ben. A rengeteg elképesztő összegű szerződés közül egy beszédes példa: hetekkel a választás előtt több mint egybillió forintos szerződést kötött a honvédelmi tárca a 4iG-vel. Lényegében állami feladatokat végeztek el, az így kifizetett pénz pedig magánvagyonná vált. A cégcsoport vezetője, Jászai Gellért eközben Orbán lányával magángépezett.
Már életbe is lépett. Jászai Gellért űrtechnológiai és hadi cégének tavalyi árbevételét nézve a szerződés 109 évnyi forgalomnak felel meg.
A miniszterelnök középső lánya Orbán Viktor unokáit is elvitte az útra. Ferihegyen fotóztuk le a 4iG-vezér társaságában hazatérő Orbán Sáráékat.