Filmbe illő pillanat volt. A lucskos aszfaltú Király utcában egyre sűrűbben esett a hó. Az új spanyoltanáromat vártam, név szerint Guzmán López, akit még sosem láttam, de az elődje, Daniel passzolta, miután elvégezte a Zeneakadémiát, és hazament. Danielt a nyelviskolában szedtem fel, ahol havonta valahányszor anyanyelvi tanár tartotta az órát, én pedig úgy éreztem, most már igazából csak anyanyelvi tanárt akarok, úgyhogy óra után megkérdeztem, mennyiért ad magánórát, és mint kiderült, ugyanannyiért, amennyit a nyelviskolának fizettem. Ez el is dőlt. Danieltől sok érdekeset tanultam, kezdve a spanyol sorkatonai szolgálat megúszási módjától (kurvára elhízni egy meghatározott, törvényben megszabott BMI-ig) a legjobb (igazából egyetlen) valenciai kisvendéglőig, ahol tisztességes paellát kapni. Meg hogy a magyar komolyzene-oktatás igazából menő, nem csak olcsó, a spanyol meg szar, hiába hiszi mindenki a három tenor, meg a sok flamencogitáros miatt.

Az ezredforduló táján jártunk. Spanyolul azért kezdtem tanulni, mert Beloberk Pipivel, aki akkoriban a Tirana Rockersben basszusozott és a Berzsenyi utcában üzemeltetett kisállatkereskedést (erős hüllő-fókusszal), elhatároztuk, elmegyünk ketten Mexikóba. Ő csörgőkígyókat fog, én pedig madárpókokat, mert - micsoda véletlen! - mindkettőnk kedvencei nagyjából egy helyen élnek (Sierra Madre Del Sur). Mire odáig jutottam a nyelvtanulásban, hogy már a második magántanárhoz járok, az expedíció feledésbe merült, Beloberk Pipi pedig Kalapács Józsi szólóprojektjével turnézott. Internet még nem nagyon volt, nem tudtam megnézni a fácsén, hogy is fest Guzmán, de aztán a téli szürkületben, a nagy hópelyhek közül egyszerre csak materializálódott egy alak, Banderas-göndör frizuráján már összegyűlt egy adag hó, de úgyse az volt a feltűnő, hanem hogy egy életnagyságú papundekli Freddie Mercury volt a hóna alatt. Mint később elmesélte, tegnapi érkezésekor első útja a Népstadionba vezetett, hogy megnézze, hol énekelt igazából Freddie, ma pedig egy nagy lemezboltban nézelődött, meglátta Freddie-t, és a kezdetleges angoljával meg nulla magyarjával sikerült kidumálnia magának. Egyszóval ő volt Guzmán - eszelős tekintet, már nem is tudom, milyen hangszer a Zeneakadémián, és teljes Queenbe gárgyulás.

Valamelyik órán kérdeztem tőle, hogy a Torrentében hogy kell érteni ezt vagy azt, mire elmagyarázta, hogy a film a spanyol házibulik kései fázisának alapkelléke: amikor már mindenki megkészült, ledöglenek, berakják a VHS-t, és mindenki kórusban ordítja a következő mondatot. Az egyik óra közös Torrente-megtekintés lett - nem véletlen, hogy a kínai nyelvben külön szó van a nyelvtanulásra, ami azt fejezi ki, hogy valójában egy egész kultúrát tanul az ember. Már a legendás kezdő képsor is sűrű volt, például hogy tudod, ilyen Seatja nálunk a cigányoknak van (jé, nálunk is!), az a matrica a Falange, a spanyol fasiszták jelképe, az Atletico Madrid… khm, a spanyol Fradi, és így tovább, és így tovább. Kicsit mélyebben megértettem a spanyol kultúrát, és persze a Torrentét is. Hogy például Santiago Segura azon kevés spanyol közé tartozik, akiket nem érdekel a futball, és valójában nem kövér: a szerep kedvéért hízott meg, mint a nagyok.

Ja, hogy milyen a 6. rész? Olyasmi, mint a 2-3-4-5. Az első Torrente egyszeri és megismételhetetlen, de tényleg. Azon érzed még a szagokat is; más minőség. És nem csak mert a világot egyszerűen készületlenül érte - ma is ugyanakkorát üt, akárhányadszor látom. A gusztustalanság is sokkal gusztustalanabb volt, a poénok is, amennyiben nem képzavar ez a Torrente-univerzummal kapcsolatban, kifinomultabbak. Érted, amikor a fasiszta exrendőr álmában is annyira rasszista, hogy amikor (álmában) megtámadják az arabok, eszébe jut, hogy van egy nyers karajszelet a belső zsebében, ezt eldobja nekik, és minden arab a hús után iramodik. Ugye! Meg a végső tanulság, hogy Rafi, van, ami annál is fontosabb, hogy rendőr legyél: légy spanyol! Bármelyik sora, bármelyik mondata, valamennyi párbeszédje és karaktere lehetne háttetoválástól falvédőn át főoltárszövegig bármi. A többi Torrente se rossz, de azok már egy kényszer-franchise részei. El lehet rajtuk szórakozni, jók a poénok, vicces a gusztustalankodás, érdekesek a vendégsztárok, bokszolók, focisták, Oliver Stone, Alec Baldwin, meg egy csomó, csak spanyol nyelvterületen ismert tévés, zenész, sportoló. De Segura ezeket már nem vette annyira komolyan, például meg sem hízott miattuk. Oké, a második rész elején szaros alsógatyában ugrálókötelezett (Cuco, az egész testem egy fegyver!), de inkább csak dobott egy karajszeletet a rajongóknak: tessék, röhögjetek, hülyék.

Az első Torrentét az HBO-ról vettem fel, a második ott se volt. 2001-ben jártunk, nem ám úgy ment az, hogy az ember letorrentezte a Torrentét! A BitTorrent fájlrendszert ugyan történetesen ugyanabban az évben találták ki, de köznapi fogalmaink szerint hol volt az még. Úgyhogy egy spanyolországi Toyota Corolla TSport sajtóúton álltam meg úton-útfélen a tesztautóval, míg meg nem kaptam VHS-en. És amikor megvolt, már csak El Fary CD-t kerestem, de a lemezboltokban mondták, hogy ilyesmi max benzinkúti gondolákban, elsárgult fóliázásban kapható. és amúgy miért keresem? Ja, hogy Torrente? Király! (A 2001-es Corolla-cikket amúgy kissé szétesett állapotban, de megtaláltam.)

A 6. rész sztorija annyira kortárs, hogy közben Amerikában tényleg megtörtént: az új Torrente gyakorlatilag a Graham Platner sztori, csak spanyol szélsőjobbos párttal. A VOX szpindoktorai véletlenül meglátják egy kocsmában Torrentét, ahogy részegen a szokott rasszista süketelését tolja a Hitler-bajszos kínai csaposnak, és meglátják benne a potenciált. A filmben persze NOX a párt neve, és amikor a baloldali miniszterelnököt gyalázza, az Pedro Vilches lesz. Alec Baldwin már máshol kipróbált Donald Trump, Javier Mileit egy számomra ismeretlen spanyol alakítja, és mivel Baldwin nem játszhatta egyben a háttérhatalom-főgonoszt is, arra beugrott a mostanában szakmailag kurvára ráérő Kevin Spacey.

Szóval na, nem klasszikus, de 12 évente kell egy ilyen. Én a negyedik másodpercben nevettem először hangosan, ennyit kellett ugyanis a sajtóvetítésen várni az első fingós poénra, még az animált főcím alatt. Lesz természetesen böfögve fingás is, de undorítóskodásban már meg se próbálja közelíteni az első részt, meg azt, amelyikben egy felbérelt hajléktalan a seggében csempész be neki egy telefont a börtönbe. Most valahogy a négerezés áll neki a legjobban, a buzizásról majdnem teljesen lejött. Kulturálisan pedig nagyon érdekes, hogy Spanyolországon kívül csak nálunk ment moziban az 5. rész, mert valahogy mi magyarok annyira szuperintelligensek vagyunk, hogy értjük a fingós humort. Meg a négerezést. Még mindig!

Pro tipp, ha kibírtad a végéig, ki ne menj a stáblistáról, az lesz a legjobb!

(Szeptember 3-tól a mozikban.)