2026. augusztus

„Szégyent hoztunk a mezre, szégyent hoztunk a városra” – mondta a Diósgyőr edzője a 4–1-es vereség után

Takács Péter a Tiszakécske elleni kudarc után úgy fogalmazott, „az önbecsülésünket teljes mértékben a föld alá temettük”.

Herczeg Márk
futball

A kiadások visszafogását nem érte el a DOGE, de nagyon súlyos ára lett az USAID eltörlésének

„Bele a darálóba!” – ezzel a felkiáltással szántotta be Elon Musk 2025 elején az USA nemzetközi segélyszervezetét a felesleges költések és a sokszínűség elleni harc jegyében. Másfél évvel később már egészen máshogy hangzik ez a mondat.

Mohos Máté
külföld

Zelenszkij szerint ha választásokat rendeznének a háború alatt, az szétszakítaná Ukrajnát

Így reagált az ukrán elnök volt védelmi minisztere felvetésére, aki az utóbbi napokban többször is szóba hozta a választások kérdését.

Német Szilvi
külföld

A volt ukrán védelmi miniszter szerint Zelenszkijnek tisztáznia kell, tudott-e a környezetét érintő korrupciós ügyekről

Arra ugyanakkor nincs bizonyítéka, hogy maga Zelenszkij is korrupt lenne. Az ukrán elnöki hivatal erre azzal reagált, hogy Fedorov sem kívülálló: 2019 óta valamennyi kormánynak a tagja volt.

Német Szilvi
külföld
Podcast

Umami #6: Az a jó konyha, ahol hatékonynak érzed magad

Miért érezzük otthonosnak az egyik konyhát, miközben egy másikban feszengünk? Gasztropodcastunk legújabb adásában a konyhára környezetpszichológiai szemszögből nézünk rá. Arról beszélgetünk, hogyan befolyásolja a tér a viselkedésünket, társas kapcsolatainkat, privát szféránkat és mitől lehet a konyhánk egy “jó” tér.

Umami
podcast

Magyar Péter szerint méltányos lenne, ha a cégek is beszállnának az október 23-i ünnepségek finanszírozásába

Magyar szerint az ötletet a paksi atomerőmű védelmére érkezett vállalati felajánlások adták. Hagyományt is teremtene belőle.

Német Szilvi
gazdaság

Dél-Korea először próbálja ki, megéri-e az Északi-sarkvidéken át hajózni Európába

Az iráni háború miatt felértékelődtek az alternatív tengeri útvonalak, a sarkvidéki hajózás felfutása azonban komoly környezeti károkat okozhat.

Német Szilvi
gazdaság

Egy pingpongbajnokság okozta felfordulás miatt akarják újratárgyaltatni a hírhedt ausztrál gombás gyilkos ügyét

Erin Patterson mérges gombával készült bélszínnel mérgezte meg elhidegült férje családtagjait. A védelem most arra hivatkozik, hogy a szálláshiány miatt az esküdteket nem sikerült a külvilágtól és a nyomozást vezető hatóságtól megfelelően elkülöníteni.

Német Szilvi
külföld

A kanadai miniszterelnök dollárról dollárra torolná meg Trump vámháborújának minden egyes tételét

Csúfos véget értek Amerika és Kanada közötti vámtárgyalások: Trump az utolsó pillanatban további engedményeket követelt, Mark Carney viszont nemet mondott, és azt ígérte, ugyanakkora értékű vámokkal vágnak vissza.

Német Szilvi
külföld

Hatalmas erdőtűz pusztít a vajdasági homokpusztán, uniós segítséget kért Szerbia

Az EU mellett az orosz katasztrófavédelem is beszállt az oltásba.

Német Szilvi
természet

Irán megfenyegette szomszédait: aki beszáll Amerika „gazdasági háborújába", ellenségnek számít

Célpontként nevezte meg a térségben működő amerikai olajipari és egyéb vállalatokat.

Német Szilvi
külföld

Az aszály, a gyújtogatások és az intézményrendszer együttes erővel pusztítják az ózdi erdőket

Fotók a már augusztusban füstfelhőket eregető ózdi természetről.

Bankó Gábor
belföld

A nyár, amikor az AI lejött a képernyőről és bemászott a kirakatokba

A nagy energiaigényű képek az egyik legforróbb nyáron árasztottak el mindent. A zöldségesstandoktól a sarki hamburgerezőig szinte lehetetlen őket kikerülni. Esztétikájuk az átlagra épül, olyannyira, hogy lassan visszasírjuk a szeretve gyűlölt amatőr trasht. A kiskereskedőknek viszont rengeteg időt és munkát spórolnak meg. Egy óbudai kisboltban a kulisszák mögé is benéztünk, hogyan lesz néhány promptból kész termékhirdetés.

Német Szilvi
KULTÚRA

Újraindították a harmadik turbinát, szerdára érheti el teljes teljesítményét a Paksi Atomerőmű

Magyar Péter miniszterelnök Vigh Károly, az atomerőmű üzemviteli igazgatójának társaságában élőzte az eseményt.

Benics Márk
belföld
Podcast

Európa egyelőre tehetetlenül szemléli, hogy Kína teljesen kiszorítja a legfontosabb iparágakból – Orbán Krisztián a formálódó új gazdasági világrendről

Kína technokratikus tudásban messze ellépett a Nyugattól, már a német autóipar is feladta. De meddig folytatható komoly konfliktus nélkül ez az agresszív terjeszkedés? Megtanul-e Kína végre olyan üzletet kötni, amiben nem csak ő jár jól?

Uj Péter
podcast