A málenkij robotot és a kárpátaljai magyarellenes szovjet atrocitásokat elítélő határozatot szavazott meg az ukrán parlament

külföld
A málenkij robor budapesti emlékhelye
Fotó: Illyés Tibor/MTI/MTVA

Az ukrán parlament, a Rada csütörtökön 261 szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el azt a határozatot, ami a szovjet hadsereg által 1944-1946-ban Kárpátalja területén elkövetett bűnöket ítéli el.

Az elfogadott deklaráció szövege felidézi:

„1944 őszén, a magyar és német csapatok visszavonulását követően Kárpátalja területe azonnal a szovjet katonai közigazgatás ellenőrzése alá került. Ebben az időszakban a szovjet katonai közigazgatás az NKVD és a SZMERS alkalmazottai és szervei révén tömegesen és törvénytelenül tartóztatta le Kárpátalja 18 és 50 év közötti civil férfi lakosságát, az úgynevezett munkatáborokba történő „mozgósítás” ürügyén. Kárpátalja békés lakosainak ezreit bírósági határozat nélkül deportálták a GULAG rendszer koncentrációs táboraiba.”

A dokumentum leszögezi, hogy Ukrajna erkölcsi kötelességének tekinti hivatalosan elismerni

„a szovjet katonai közigazgatás által Kárpátalja magyar nemzetiségű civil lakossága ellen elkövetett tömeges megtorlásokat, az úgynevezett „málenkij robotot”, valamint a Kárpátalja német nemzetiségű civil lakossága elleni megtorlásokat mint a kommunista totalitárius rezsim által 1944–1946 között elkövetett bűncselekményeket.”

A határozat arról is rendelkezik, hogy az elhurcoltaknak állítsanak emlékhelyeket és a sorsukat kutassák ki és a történtekről az iskola tananyagokban is emlékezzenek meg.

A szöveg utal arra, hogy támogatni fogják a korszakra vonatkozó történelmi kutatásokat. Megemlítik azt is, hogy az orosz hadsereg az általa megszállva tartott ukrán területeken a fentiekhez hasonló atrocitásokat követ el a civil lakosság ellen.

A világháború vége felé és közvetlenül utána a különféle kutatások szerint durván 30 ezer magyar és német nemzetiségű férfit hurcoltak el törvénytelenül Kárpátaljáról, akik közül úgy tízezren halhattak bele a kényszermunkába a Szovjetunióban.