92 éves korában meghalt Gloria Steinem amerikai író, újságíró, feminista ikon, jogvédő, az első amerikai feminista újságként számon tartott Ms. magazin társalapítója. Steinem és alapítványa közösségi oldalai azt írták: a nő szerdán halt meg New York-i otthonában.
Steinem 1934. március 25-én született az Ohio állambéli Toledóban. Édesapja utazó régiségkereskedőként dolgozott, a család egy lakóautóban élt, folyamatosan utazott. Először szabadúszóként írt az Esquire magazinba, majd 1963-ban egy komolyabb oknyomozó anyagával hívta fel magára a figyelmet. Ekkor beépült Playboy-nyusziként tárta fel, miként kezelik a New York-i Playboy Clubban a vagyonos ügyfelek a szórakoztatásukra alkalmazott nőket (nem túl méltányosan). Az 1972-ben alapított Ms. magazinnak 15 éven át szerkesztője is volt. Harcolt az abortusz lehetőségének legalizálásáért, a nemek közti egyenlőség elismeréséért, a szexuális zaklatások ellen. Emellett aktív szerepet vállalt a halálbüntetés, a nők megcsonkítása és a gyermekbántalmazás elleni küzdelemben.
Könyvei az eladási listák élén szerepeltek, önéletrajzi írásából The Glorias címmel 2020-ban film készült Julianne Moore főszereplésével. Több egyetem díszdoktora volt, számos kitüntetése között hazájában 1993-ban beválasztották a nők nemzeti dicsőségcsarnokába. 2013-ban Barack Obama amerikai elnök az Elnöki Szabadság-érdemrenddel tüntette ki. 2021-ben Asztúria hercegnője díjat kapott a kommunikáció és a humán tudományok kategóriájában. A MeToo-botrány idején tett nyilatkozataival akkor a 444 Szabadnem blogja is részletesebben foglalkozott. (MTI)