Az új kormány egyik legnagyobb húzása eddig, hogy sikerült megszerezniük Petrányi Viktóriát filmreformért felelős miniszteri biztosnak. Petrányi akkora profi és annyira sikeres a maga területén, hogy az egész sztoriban csak az a furcsa, hogy sikeres piaci szereplőként hajlandó volt közszolgálatba állni. Persze ez egyben a legjobb is benne.

Petrányi leigazolása kicsit olyan, mintha a focicsapatod a szokásos hurkák helyett egyszer csak egy Bundesliga-győztes, a válogatottjával vb-elődöntős középpályást igazolna le, mondjuk Michael Olisét, te meg álmélkodva, kicsit zavartan kérdeznéd magadban, hogy „de mi a francért jött pont hozzánk?”

Petrányi egy elképesztően kompetitív, nagy pénzre menő, fullosan globalizált piacon lett saját erejéből világszinten is jegyzett játékos. Az új funkciója szermpontjából különösen érdekes, hogy két, egészen eltérő, de a magyar filmiparnak egyformán fontos területen ért el sikereket: egyaránt gyárt nemzetközi fesztiváldíjakat nyerő magyar művészfilmeket és csinál szervízmunkákat a nálunk forgó nagy amerikai és más külföldi produkcióknak. Olyanoknak, mint mondjuk a több Oscart elnyert Brutalista.

A magyar filmiparban dolgozók szempontjából utóbbi legalább olyan fontos megélhetésileg, mint a művészi önbecsülést megerősítő fesztiválsikerek. Az európai szinten is egyedülálló, jelentős adókedvezményre alapozott, nagy tengerentúli produkciókat kiszolgáló magyarországi filmes szervízipar az igen kevés, világszinten is jegyzett, sikeres hazai iparágak egyike volt, amíg a düledező NER legérthetetlenebb húzásával veszélybe nem sodorták az egész, sok tízezer magyar munkavállalót eltartó ökoszisztéma létét. Petrányi ezt a szektort is jól ismeri, így alappal várható, hogy a vezetésével gyorsan elhárul a Fidesz által kreált, óriási öntökönszúrással felérő minikrízis.

Ami a hazai filmgyártást illeti, Petrányi mindig is a fiatal, kreatív alkotók ügyes felkarolásáról volt ismert. Plusz arról, hogy olyan művészfilmeket gyártott, amik bónuszként értelmezhető mennyiségű nézőt voltak képesek bevinni a mozikba, szóval nem egyszerűen zsűrik ízlését tudja eltalálni. Reisz Gábor például az ő aktív közreműködésével lett nemcsak díjakkal elismert, de nézett alkotó is, akinek az első 3 játékfilmére közel 200 ezren vettek jegyet.

Ebben a féltékeny és irigy hangulatú iparágban mindig mindenki rosszat mond a másikról. Ok, finomítsuk: gyakran beszélik ki egymást a szereplők. Petrányit viszont én még sose hallottam szapulni, pedig az emberek nekem a foglalkozásom miatt is szeretnek szörnyű sztorikat mesélni egymásról. Többen minősítették őt nekem úgy, hogy kemény csaj. Erre a tulajdonságára nagy szüksége is lesz, hiszen egyszerre kell újra felpörgetni a szervízszektort, átszervezni a hazai gyártás támogatását és foglalkozni a fideszes múlt hagytékával valamint a koncra láthatólag már most éhes producer-dinoszauruszokkal.

Ja és ő az egyetlen, de tényleg az egyetlen magyar producer, akiről életemben azt a minősítést hallottam, ráadásul a háta mögött, hogy korrekt.

(discalimer: filmipari focistafeleség vagyok, a csajom, Láng Imola látványtervező pedig dolgozott már életében Petrányival.)