Önleleplezőnek tartja Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter videóját, aki próbálta bevédeni a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ) főigazgatói posztjára jelölt Szuvák Attilát.
Miután a HVG több forrás alapján arról írt, hogy Szuvák kinevezése komoly szakmai és jogi aggályokat váltott ki a szolgálaton belül, Panyi Szabolcs úgy értesült, a lap forrásai után kutatva a KNBSZ húsz aktív, illetve korábbi állományi tagról gyűjthet információkat olyan korlátozott megfigyelési eszközökkel, amik alkalmazásához nem szükséges sem bírói, sem miniszteri engedély. Ezek elrendeléséről az ideiglenesen a szolgálat élén álló Szuvák Attila akár saját hatáskörben is dönthetett.
Bár Ruszin-Szendi az „újságíróknak, vagy magukat oknyomozónak nevező újságíróknak” üzent, és lejáratásról beszélt, az információgyűjtésre nem tért ki, úgy sem, hogy Panyi részletes kérdéssort küldött erről a minisztériumnak. Panyi azt írta, a minisztérium után most Ruszin-Szendi is megkerülte a választ, de az már csütörtökön feltűnt neki, hogy a minisztérium a válaszában meg sem próbálta tagadni, hogy végeztek ilyen „kutakodást”.
„Ruszin-Szendi a mai videójában viszont akaratlanul is elismeri: valóban rendelkezik arról információkkal, hogy kik lehettek, illetve kik nem lehettek a Szuvákról írt cikkek forrásai” – írja Panyi, és be is idézte, melyik miniszteri mondatra gondol: „én a magyar honvédségnél és a KNBSZ-nél nem észleltem semmilyen szivárgást. Ugyanis nincs mit titkolnunk. Amit meg titkolni akarunk, az valóban titkos.”
Vagyis azt állítja, hogy aktív állományú katonától és katonai titkosszolgától nem juthatott információ az újságokhoz.
„Logikusan ilyet csak akkor állíthat, ha erről konkrét értesülései vannak – vagyis valóban megpróbálták felderíteni a HVG újságírói forrásait. Melynek során esetleg arra jutottak, hogy azok nem aktív állományú tisztek.”
Panyi szerint ennél is beszédesebb, hogy Ruszin-Szendi ezután meg is nevezi a csoportot, akik a szerinte lejárató cikkek mögött állnak. Miután a korábbi NER-t szolgáló emberekről beszélt, arra célzott, hogy már leszerelt vagy félreállított tisztek lehetnek a cikkek forrásai.
Frissítés: megkérdeztük a HM-et, hogy mi alapján állította a miniszter, hogy nem észlelt szivárgást a honvédségnél vagy a KNBSZ-nél, volt-e titkos adatgyűjtés, és ha igen, ki rendelte el, mire annyit közöltek: „az eddig elmondottakat tekintse irányadónak.”