Több tízezer ember gyűlt össze szombaton Zágráb központi terén, hogy tiltakozzon amiatt, hogy a horvát kormány még mindig nem kezdte meg annak a több mint 30 ezer tonna hulladéknak az eltakarítását, amit Közép-Horvátországban halmoztak fel. Környezetvédők szerint a hulladék szennyezi a környék ivóvizét – írja a Reuters.
Az elmúlt évek egyik legnagyobb horvátországi tüntetését „Séta Likáért” néven szervezték meg. A név arra a hegyvidéki régióra utal, ahol a hulladékot tárolják. A hatóságok tavaly 34–37 ezer tonna hulladékot találtak egy Gospić városához közeli területen, Horvátország Lika régiójában. A hulladék jelentős részét 2023-ban és 2024-ben főleg Olaszországból hozták, de jött szemét Szlovéniából és Németországból is, írja az MTI.
A korrupció és a szervezett bűnözés elleni horvát ügyészség (USKOK) több éve nyomoz a történtek miatt. Tavaly februárban egy nemzetközi rendőrségi akcióban 13 embert vettek őrizetbe, az USKOK pedig tíz ember és négy vállalat ellen indított nyomozást. A gyanú szerint legalább 35 ezer tonna hulladékot helyeztek el illegálisan Horvátországban, aminek egy része veszélyes hulladék volt. A nyomozók szerint a külföldről érkező hulladékot újrahasznosításra szánt anyagként tüntették fel, majd illegálisan elföldelték vagy a szabadban helyezték el.
A kormány ígéretet tett a terület megtisztítására, a környezetvédő szervezetek szerint azonban azóta alig történt előrelépés. Ráadásul a szakértők szerint a lerakott anyagok között egészségügyi és más ipari hulladék is található, ami szennyezi a város levegőjét, talaját és vizeit. A térség Horvátország egyik olyan vidéke, ami nagy kiterjedésű, érintetlen természeti területeiről ismert.
Andrej Plenković horvát miniszterelnök szerdán Gospićba látogatott. Azt mondta, hogy a kormány már kiválasztotta azt a vállalkozót, aki elvégzi a terület megtisztításának első szakaszát. Ennek keretében pedig hamarosan valóban megkezdődhet a hulladék elszállítását.