A közel-keleti helyzet és az iráni háború következtében emelkedő olajárak miatt.
Nemcsak a magyar kormánynak van sarkos véleménye a horvátokról az Adria-kőolajvezetéken keresztül érkező orosz olaj kapcsán, hanem a horvátoknak is. De pontosan milyen visszhangja van Horvátországban az Adria-ügynek?
Orbán Viktor már nyolc éve nem találkozott Horvátország miniszterelnökével.
A Tisza-elnök az ukrajnai tűzszünetről és lengyel-magyar kapcsolatok újjáépítéséről tárgyal Donald Tuskkal.
Ezért két néppárti állam- vagy kormányfőt megbíztak azzal, hogy vizsgálják meg, hogyan lehetne jobban használni az EU kölcsönös védelmi záradékát.
Azon bontakozott ki a vita, hogy képes-e az Adria-kőolajvezeték ellátni Magyarországot.
Visszautasította Szijjártó Péter vádjait.
Nem ez az első ország, ahol belpolitikai feszültségekhez vezetett az Oroszországot elítélő határozat.
A horvát kormány a következő 4 évben a fizetésekre, a nyugdíjakra és a megfizethető lakhatásra koncentrál.
A Ficóra hajazó, EU-kritikus, oroszbarát államfő pártja vesztett, de a kormányzó HDZ is koalíciós kényszerben van.
A kormányfő szerint tudták, hogy az átváltás miatt 0,2-0,4 százalékos áremelések várhatók, de „sem a globális, sem a nemzeti körülmények nem olyanok, hogy a kapzsiság felülkerekedhessen a felelősség felett”.
Szerinte ha az Európai Bizottság bíróság elé viszi az ügyet, Magyarország elveszíti a pert.
Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök jelentette be a döntést a csütörtöki kormányülés után.
Ők is a csatlakozási szerződésben vállalták, mint mi, csak ők teljesítik is.
90 százalékos feldolgozottságnál biztosnak látszik a Horvát Demokratikus Közösség győzelme.