Szavazz 2026 legszabadabb embereire!

A TASZ a SZABAD-díjjal 2019 óta minden évben felhívja a figyelmet azokra a hétköznapi hősökre, akik a legtöbbet teszik azért, hogy Magyarország igazságosabb és élhetőbb hely legyen.

Idén is dönthetsz arról, hogy ki kapja a közönségdíjat – ezúttal nyolc jelöltre szavazhatsz, akik rendkívüli emberek, rendkívüli történetekkel.

Az ünnepi gálán derül ki, hogy ki kapja a zsűri és a közönség díját. Az átadót idén is a Loupe Színházi Társulással közösen rendezzük, egy olyan együttműködésben, ahol a civil kiállás és a színház ereje találkozik, ahol a bátorság, az igazságkeresés és az emberi méltóság kerül reflektorfénybe.

A zsűri tagjai: Horváth Dorka (BOOKR Kids), Csatári Flóra Dóra (TASZ), Marge, Miklósi Gábor, Nyáry Luca és Molnár Áron (Loupe Színházi Társulás).

Szavazz te is október 29-ig 2026 legszabadabb emberére! A jelöltek:

DE! Akcióközösség és A szavazat ára című film megszólalói

„Amikor a film megszólalói színpadra álltak a DE!HOGYNEM Feszt-ünkön, látni lehetett rajtuk, hogy büszkék arra, hogy ők lettek a hangjai egy teljesen hang nélküli közösségnek.”

„Nem partizánok vagyunk, nem szélsőbal vagy szélsőjobb, hanem teljesen középen álló figurák, viszont radikálisan ragaszkodunk a normalitáshoz” – fogalmazta meg Tímár Áron, hogy miért hívta életre a DE! Akcióközösséget. Egy olyan csapatot akart létrehozni, amely arányosan és békésen, de képes fellépni, ha a hatalom átlépi a törvényes kereteket. Ennek része volt, hogy A szavazat ára című filmmel feltárják a kistelepüléseken mélyszegénységben élő emberek kihasználásával és fenyegetésével zajló választási csalásokat. A mellbevágó történetek láttán a néző azt érzi: ami itt zajlik, az elviselhetetlen és elfogadhatatlan. Áron szerint pontosan ez az érzés kellett ahhoz, hogy a választásra önkéntes őrszemek ezreit tudják mozgósítani, és a hasonló csalások, szavazatvásárlások jelentős részét megakadályozzák.

A sikerhez szükség volt a film bátor megszólalóira, akiket a hatalom helyi képviselői a megélhetésük és juttatásaik, sőt gyermekeik elvételével fenyegettek, ha nem engedelmeskednek. A DE! Akcióközösség velük azóta is folyamatosan kapcsolatban van, adománygyűjtő akciót szervezett számukra és segíti őket a mindennapokban. A kiszolgáltatottságuk elleni küzdelem azonban ezzel nem ért véget: a DE! Akcióközösség következő nagy célkitűzése felhívni a figyelmet a továbbra is létező feudalizmusra, egyszer és mindenkorra elsöpörni azt, ehhez pedig a problémafelvetésen túl javaslatokkal is hozzá fognak járulni.

Horváth Hajnalka, aki kiállt az iskolája által cserben hagyott autista gyermekéért

„Igazságot akartam a fiamnak, mert tudtam, hogy ami történt, arról ő nem tehet.”

Hajnalka autista fia egy újpesti gimnáziumban nem kapta meg maradéktalanul a számára szükséges támogatást és akadálymentesítést. A tartós terhelés, félreértések és bántások végül súlyos krízishez vezettek, az iskola feljelentette a fiút, a segítséget számon kérő édesanyát pedig együttműködésre képtelennek állította be. A rendszer által magára hagyott Hajnalka ekkor úgy döntött, hogy felveszi a kesztyűt. Beleásta magát a jogszabályokba, iratokat kért ki, beadványokat írt és hatósági eljárásokat kezdeményezett. Az Alapvető Jogok Biztosa megállapította, hogy fia jogait megsértették. Az iskola és fenntartója ezt a határozatot bíróságon támadta meg, de a jogerős ítélet is megerősítette, hogy a fiúnak járó támogatás elmaradt. Hajnalka polgári pert is indított, hogy a jogsértésnek következménye is legyen.

Közben a rendszerszintű változásért is fellépett. Közérdekű adatigénylésekkel fordult az ORFK-hoz, a Legfőbb Ügyészséghez, a Klebelsberg Központhoz, az Igazságügyi Minisztériumhoz, az Igazságügyi Szakértői Kamarához, az Országos Bírósági Hivatalhoz és az Oktatási Hivatalhoz is. A válaszokból kirajzolódó hiányosságok alapján ombudsmani vizsgálatot kezdeményezett az autista gyermekek kezeléséről a büntetőeljárásokban, emellett javaslatcsomaggal fordult az illetékes minisztériumokhoz, és sikerre vitt egy újpesti pályázatot, hogy a gyermekvédelmi szakemberek autizmusspecifikus képzésen vehessenek részt. Most a TASZ segítségével közérthető jogi elsősegélycsomagot tervez készíteni más családoknak, hogy nekik már ne kelljen egyedül, útmutatás nélkül végigjárniuk ugyanezt az utat.

Hunyadi Emőke, aki nem hagyta szó nélkül a színiakadémián zajló bántalmazást és visszaéléseket

„Minél többen mondjuk ki az evidenciákat, annál inkább meg fog szűnni az a tévképzet, hogy a művészet oltárán bármit el lehet követni és mindent el kell tűrni, hogy a szenvedély, a művészet, az előadás az emberek egészsége, méltósága és jóléte fölött áll.”

Emőke 2022 januárjában döntött úgy, hogy megtöri a csendet, és panaszt tesz a Thália Tanoda igazgatójánál az intézményben átélt bántalmazás, megszégyenítés és szexuális zaklatás miatt, melyek nagy részét még kiskorúként szenvedte el. Támogatás helyett azonban nyomás alá helyezték, hogy ne merje tovább vinni az ügyet, a szakvizsgája előtt nem sokkal ellehetetlenítették, az általa elkövetőként megnevezett tanára, Gyöngyösi Tamás pedig feljelentette rágalmazásért. Emőke azonban ezt nem hagyta annyiban, felkutatta sorstársait, és több, mint ötven érintett ügyét vitte a nyilvánosság és a hatóságok elé.

A színművészet világában ez az első bántalmazási ügy, amelyben feljelentés született, és eljutott a bíróságig. Emőke kiállása a szakmai előmenetelét is hátráltatta – volt olyan rendező, aki egyértelművé tette a számára, hogy megszólalása miatt nem ad neki munkát –, ennek ellenére kitartóan küzd a bíróságon azért, hogy precedenst teremtsen, nemcsak a színházi szakmában, de az igazságszolgáltatásban is, ahol sokszor elképesztő hozzáállással szembesülnek az áldozatok. „Volt, amikor a kihallgatásom során elmondtam, hogy Gyöngyösi Tamás mindenféle ok nélkül bugyira vetkőztetett, a rendőr pedig úgy reagált, hogy ez normális, csak a határokat akarták bontogatni” – idézte fel Emőke, aki a nyilvánosságban folyamatosan beszámolt a fejleményekől, arról is, hogy hogyan próbálták befolyásolni az ügyében zajló nyomozást. A saját igazáért való kiálláson túl azt is el akarja érni, hogy végre olyan etikai előírások lépjenek életbe, amik a jövő generációi számára is szavatolják a biztonságos közeget.

Illésné Áncsán Aranka – Anyácska, aki azért dolgozik, hogy az állami gondoskodásból kikerült felnőttek gyerekei már ne kerüljenek gyermekotthonba

„Amikor az embernek megszületnek a gyermekei, természetesnek veszi, hogy fel kell őket nevelni, odafigyel rájuk, amíg él. Ez így van akkor is, ha az ember gyerekekkel dolgozik: fontos, hogy merre megy az életük. Igyekszem segíteni, ha úgy látom, hogy elakadásaik vannak, és segítségre szorulnak – úgy, mintha a saját gyerekeim lennének.”

Illésné Áncsán Arankát az ország „Anyácskaként” ismeri. A legkiszolgáltatottabb gyerekek védelmének és támogatásának szentelte életét. Évtizedeket dolgozott az intézményes gyermekvédelemben, majd amikor már végképp tarthatatlannak találta a körülményeket, civil szervezete, a Tűzcsiholó Egyesület vezetőjeként folytatta munkáját, amellyel állami gondoskodásból kikerült felnőtteknek és családjuknak nyújt nélkülözhetetlen segítséget. A céljuk, hogy megtörjék azt a folyamatot, melynek során az állami gondozásban felnőtt emberek gyermekei ismét állami gondozásba kerülnek.

Számára a gyermekvédelem nem munkaidőhöz kötött feladat, hanem életforma. „Ez az életem, és ha nem alszom, és nem az unokáimmal vagy a gyermekeimmel vagyok, csinálom a dolgomat. Mindenkinek megvan az életben a maga feladata, én úgy gondolom, megtaláltam, hogy mi az enyém, és csinálom” – mondja Aranka, aki büszkén tekint az általuk segített családokra, amelyek talpra tudtak állni, és nehéz körülményeik között is szépen nevelik gyermekeiket.

Kovács István Ádám – Ádi bohóc, akit saját nehézségei sem tartanak vissza attól, hogy másoknak segítsen

„Amikor mikuláskodok és a szakáll alatt rajtam van az orrkanül, a puttonyomban az oxigénpalack, de velem szemben a kórházi ágyon ott fekszik egy daganatos gyerek és rám mosolyog, akkor el kell fogadni, hogy van holnap. Igenis hinni kell abban, hogy a ború után kisüt a nap, a tél után jön a tavasz és a nyár.”

Ádi bohóc neve összeforrt a szeretettel és az önzetlen segítséggel. Egy személyes tragédia, egy rokona elvesztése idején kezdett el gyermekkórházba járni, ahol mesét olvasott a kis betegeknek, majd csokit is vitt nekik. Egy kisfiú a szeme láttára adta fel a küzdelmet, de előtte még azt mondta a mellette lévő édesanyjának: „anya, ne sírj, mosolyogj, mert mennem kell!” Ez a pillanat adott neki egy lökést ahhoz, hogy még többet tegyen, így született meg az „Egy tábla szeretet” mozgalom, amivel az évek során több tízezer tábla csokit, és több tízmillió forintnyi orvosi segédeszközt juttatott el a beteg gyerekeknek.

Miközben mások arcára bohócdoktorként csal mosolyt, Ádi bohóc maga is súlyos betegséggel él, tüdőkapacitása mindössze 14 százalékos. Saját fájdalmait és nehézségeit háttérbe szorítva segít, ahol tud: az utcán élőknek és rászorulóknak is rendszeresen ételt oszt, és támogatókat gyűjt a jó ügyekhez. A jelmondata: „Örökké nem eshet.”

Matisáné Szabó Márta, aki megtagadta a háborúval riogató propagandaújság kihordását

„Idős embereket, meg gyerekeket háborúval megfélemlíteni, ez az én értékrendembe nem fér bele.”

A nyugdíjas kézbesítőt, Mártát is meglepte, hogy tavaly országos hír lett abból, hogy úgy döntött: nem viszi ki a somogyaszalói otthonokba a Bors című propagandalap háborúval riogató ingyenes különszámát. „Ha elveszik tőlem az újságkihordást, akkor így jártam” – idézte fel Márta, aki egy Facebook-bejegyzésben értesítette a helyieket döntéséről, amihez hozzátette: aki nagyon szeretné elolvasni az újságot, annak odaadja, mert nincs joga megfosztani tőle másokat. Senki nem jelentkezett.

A bejegyzés azonban eljutott az országos sajtóhoz, újságoktól és az RTL-től is megkeresték Mártát. „Sok gratulációt és szeretetet kaptam az ország minden részéről, ami visszajelzés volt számomra, hogy helyesen döntöttem” – mondta. Amikor arról kérdeztük, érte-e valamilyen megtorlás, a nyugdíjas kézbesítő elárulta: a faluban nem bántották tettéért, inkább nem beszéltek róla, csak a választás után, mert akkor már eltűnt a félelem.

Tettével másoknak is példát mutatott: amikor megjelent az újabb különszám újabb hazugságokkal, többen is megtagadták az országban, hogy kihordják az otthonokba. „Nem bántam meg, mert úgy gondolom, hogy sok ember szemét sikerült legalább egy kicsit felnyitnom, hogy mégse kéne az embereket háborúval riogatni, ezzel választást nyerni” – árulta el Márta.

Nébl Zsolt, a sükösdi SUGO Tamburazenekar alapítója és vezetője

„Két gyereket kiemeltek a családjukból, gyermekotthonba vitték őket 100 kilométerrel arrébb, és ellenszélben ki tudtam harcolni, hogy ingyen taníthassam őket továbbra is. Nem engedtem el a kezüket, ugyanúgy a csapat tagjai maradtak, és a régi kis barátaikkal ugyanúgy kapcsolatban maradtak. Erre vagyok a legbüszkébb.”

Zsolt a saját gyermekkorában maga is megtapasztalta a szegénységet és a családi nehézségeket, amiből a tamburázás jelentett számára menedéket. Felnőttkorára sikeres építőipari vállalkozást épített fel Ausztriában, de fontosabb volt számára a nyugodt élet és az álmai megvalósítása, így feleségével hazatért, és elfogadta a sükösdi iskola felkérését, ahol épp tamburatanárt kerestek. Már tíz éve, hogy Zsolt ingyen tanítja zenélni a jórészt mélyszegénységben élő gyerekeket, a hangszereiket is ő készíti, vagy vásárolja számukra. Módszerének fontos része a közösségépítés és egymás támogatása. A zenekarban különböző származású és hátterű gyerekek találnak biztonságos közegre és életre szóló barátságokra.

Élete egyik legfontosabb fellépésének tartja, hogy a Parlamentben, az Országgyűlés alakuló ülésén zenélhettek a gyerekekkel, ami országos figyelmet irányított a tevékenységére. Követői is akadtak: Borsodból kapott felkérést, hogy segítsen ugyanilyen kis zenekarok létrehozásában. „A célom minél több gyereket megmenteni az elkallódástól, és most hálistennek ki tudom járni az utat, hogy legyen ennek támogatottsága, és mindent megpróbálok megtenni ezért” – mondta Zsolt.

Szénási Erzsébet, aki legyőzte a bürokráciát, hogy felnevelhesse unokahúgát

„Ahogy elkerült Evelin pénteken, én hétfőn már a kormányhivatalban könyörögtem, sírtam, hogy ez most miért kellett, hogy fogunk ezen mi túljutni egyáltalán? Azt mondta nekem a kormányhivatalvezető asszony, hogy nyugodjak meg, egy gyerek két nap múlva oda ragaszkodik, ahol van.”

Erzsébet és Evelin története a bürokrácia szívtelenségével és a gyermekvédelmi rendszer súlyos hibáival szembeni kiállás példája. A kislányt, akiről nagynénje gondoskodik, tavaly karácsony előtt közigazgatási mulasztás és eljárási hiba miatt tépték ki szerető családi környezetéből, és nevelőszülőknél helyezték el. „Jött a karácsony, amit nagyon vártunk, nagyon készültünk. Karácsony napján aztán behoztam a kis ajándékait a szobába, és...” – itt elcsuklott Erzsébet hangja. De a történtekbe nem volt hajlandó belenyugodni. A hivatal a hibák kijavítása helyett húzta az időt és falakat emelt Erzsébet elé, megakadályozva a rendszeres kapcsolattartást is.

Evelint annyira megrázta, amit vele tettek, hogy a nevelőszülőknél hat hónapig megszólalni sem volt hajlandó, miközben éjszakánként is sírt a családja után. Erzsébetet a rendszer cinikus hozzáállásán túl az sem tántorította el, hogy abban sem bízhatott, hogy a saját maga által felkért ügyvéd valóban az ő érdekeit képviseli. Képezte magát, utánajárt a gyermekvédelmi és gyámügyi jogszabályoknak, saját maga fordult az ügyészséghez, majd a TASZ-hoz. Kitartása végül áttörte a bürokratikus akadályokat, és elérte, hogy Evelin hazatérhessen. A kislány azóta újra boldog.