Két fő témát jártunk körül. Egy nagyon jót és egy nagyon rosszat.
Zivatar, napsütés, zivatar.
A kormányszóvivő a csütörtöki kormányinfón próbálta kikerülni azt, hogy ki kelljen mondania: a nőket bizony a férfiak bántalmazzák. De a NANE egyesület szerint már az is fejlődés, hogy egyáltalán a nők szót kimondják, és nem csak párkapcsolati erőszakról beszél.
Ez volt az első település, mely a helyi önazonosság védelméről szóló törvény alapján próbálta korlátozni, ki költözhet be a településre.
Több tucat ország került fel a listájára.
A Budapesti Közművek az előző cégre mutogat.
Az érintetteket a jogszabályban előírtak szerint állították elő és szállították – írják.
Fordulatokkal teli cikkekkel itt a 444 napindító hírlevele.
Biciklibaleset következtében, nyaralás közben.
A 3 százalékos kedvezményes hitelt szeptember elsejétől lehet igényelni.
Tehát Gavriel Kanikovszki nem léphet pályára az NB I-es meccsek túlnyomó részén.
Volt honnan.
Hétfő óta megy minden reggel a Harcosok órája. De mi végre? Megnéztük, elemeztük.
A Fradi után a Paks és az ETO is továbbjutott, a Felcsút kettős vereséggel búcsúzott.
Nem távolodott el a Karmelitától.