Az elmúlt évtizedben csökkent a megbetegedések száma és a daganatok miatti halálozás is.
A nyári meleg se marad.
Kicsit megkésve, de reagált arra, hogy az elnök kamufilmszínésznek nevezte.
Az alkotó maga rántotta le a leplet a titokról, őt úgy hívják, hogy Nikasz Szafronov.
Sok a sebesült, többen kritikus állapotban vannak.
A Ferenciek terén indult Hadházy-féle demonstráció momentumos kezdeményezésre a Szabadság hídon folytatódott, ahol néhány tucatnyian leültek az úttestre, de a rendőrök elvitték őket. A hídfoglalás bő egy órán át tartott.
Hiába próbálkoznak az ex-miniszterhelyettes elszámoltatásával a lengyelek.
Illetve Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is, Magyarországról pedig Sulyok Tamás.
Barszovo légvonalban alig néhány tucatnyi kilométerre van az orosz fővárostól.
Már azon túl, hogy minden híroldal és tévécsatorna Ferenc pápa temetésével foglalkozik majd.
Nem lehet már visszaforgatni az idő kerekét.
A Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia új szabályai szerint.
Kisokossal kedveskedett a rendőrség a tüntetések résztvevőinek.
Az esélyekről még korai lenne bármit is mondani.
Czeglédy szerint az Ördög ügyvédjének és segítőinek személyére „már soha nem fog fény derülni”.