A fiú súlyos fejsérüléseket szenvedett.
Az Igazgyöngy Alapítvány operatív működtetéséből száll ki, de más feladatokat még visz.
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat gyanúja miatt.
A férfi nem teljesen beszámítható, így felfüggesztett börtönt kért rá az ügyészség.
Szalai Vivien maga számolt be arról, hogy helikopterrel ment a Forma-1-re, Hadházy kiszámolta azt is, mennyibe került a szettje.
Az MVM nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva titkolja a szerződések részleteit.
A bejelentés után a BP részvényei több mint 1 százalékkal emelkedtek a londoni tőzsdén.
Trump három hete jelentette be, hogy új módszer jön.
A lóért még adókedvezményt is kaphatsz.
Orbán szerint megkezdődött a digitális honfoglalás.
A bíróság szerint a közösségi média használatával megsértette a megelőző óvintézkedéseket.
A korrupció feltárásának ígéretével lett polgármester a kutyapártos Kovács Gergely a XII. kerületben, ám kevés eredményt tud felmutatni. A gyanús ügyek feltárása elkezdődött, de nem tartott sokáig. A polgármester fő bizalmasa ráadásul már az előző vezetés idején is helyzetben volt a Hegyvidéken.
Anatolij Komarról kiderült, hogy fényűző háza van Kijev közelében, emellett több kijevi lakása és drága autói is vannak.
A brit bulvársajtó már közli a részleteket egy András hercegről szóló, hamarosan megjelenő könyvből. Szó van benne Epsteinről, Trumpról, szexről, bizniszről. Egy gátlásokat nem ismerő, elkényeztetett, hatalmát fitogtató, magányos perverz képe rajzolódik ki.
Az Egyesült Államok már 2019-ben kilépett az egyezményből.