Archívum

A település parlamenti képviselője is villát épített Tihanyban

Hadházy Ákos szerint 300-400 millió forintot érhet Kontrát Károly villája.

Molnár Kristóf
POLITIKA

„Éppen nyaral, vagy csak nem hívták meg” – Magyar Péter nagyon hiányolt egy „békeharcost” a hétfői washingtoni tárgyalásról

A Tisza elnöke azt javasolta Orbánnak, hogy kezdeményezze: legyen Budapest a Putyin-Zelenszkij találkozó helyszíne.

Haász János
belföld

Meg fogsz döbbenni, ha megtudod, kié az első két lakópark, ami kiemelt beruházásként épülhet a 3 százalékos hitel apropóján

Dehogy fogsz.

Haász János
gazdaság

Menczer Tamás: Magyar Péter egy műanyag pojáca

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint Magyar azért nem valós, mert reszketett, amikor találkozott vele.

Molnár Kristóf
POLITIKA

A szerbiai tüntetők szerint Vučić elnök polgárháborút szít, „a szerb vér értelmetlen kiontására” készül

De a hatalom a legváltozatosabb eszközöket veti be a tiltakozók ellen, a bosszúpornótól sem riadnak vissza.

Haász János
külföld

Az ÁSZ elnöke nem kezdeményezi az Integritás Hatóság elnökének leváltását

Windisch László nem találta kellően súlyosnak Biró Ferenc Pál ügyészség által feltételezett visszaéléseit.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Svédországban egy egész városon áttolnak egy teljes templomot

Az út várhatóan két napig tart majd.

Haász János
külföld

Bűnösnek vallja magát Matthew Perry halálában mind az öt vádlott, köztük a „Ketaminkirálynő” is

A drogfüggő színészt ellátó banda tagjai, köztük két orvos ellen tavaly nyáron emeltek vádat.

Haász János
külföld

Kim Dzsongun fel akarja gyorsítani országa nukleáris fegyverkezését

Szerinte az amerikaiak és a dél-koreaiak háborút akarnak provokálni hétfőn kezdett, közös hadgyakorlatukkal.

Molnár Kristóf
külföld

Letartóztathatják Sally Rooney-t, miután az ír írónő anyagi támogatást ígért egy terrorizmus miatt betiltott palesztin szervezetnek

Azt mondta, továbbra is támogatja „a Palestine Actiont és a népirtás elleni közvetlen fellépést” a jogdíjakból származó bevételeivel.

Haász János
külföld

Augusztus 20-a után véget ér a kánikula

Hullámzó frontrendszer hoz esőt és jelentős lehűlést.

Molnár Kristóf
időjárás

Székesfehérváron egy technikum és kollégium vízhálózatában is kimutatták azt a baktériumot, amit a kórház szülészetén

Az újabb esetről beszámoló városvezetés szerint elszigetelt, egymással össze nem függő vízfertőzésekről van szó.

Haász János
belföld

Rekordalacsony a Tisza vízállása Szolnoknál

Hét centiméterrel dőlt meg az eddigi, egy hónappal ezelőtt mért negatív rekord.

Molnár Kristóf
természet

Európa kicsit összekapta magát, orosz-ukrán tárgyalás jöhet

Zelenszkij túlélte második jelenését Trumpnál, ebben pedig fontos szerepe volt annak, hogy az európai vezetők most mellette álltak. Trump menet közben hívta fel az orosz elnököt, a tárgyalás után pedig már a Putyin-Zelenszkij-találkozó megszervezéséről beszéltek.

Kolozsi Ádám
külföld

A Fehér Ház és az Orbán-ház

Zelenszkij és Európa vezetői Washingtonban, Orbán–Mészáros-uradalom Fejér megyében, a wannabe Nobel-díjas Trump és Magyar Péter levelezése Oroszországgal a 444 reggeli hírlevelében.

Herczeg Márk
reggel 4