Nem a REPIVA szó elírása miatt tűnt el a Buda-Cash ügyfeleinek vagyona.
Vagyis a négyméteres kerítésnél, aminek átmászásáért szerdán hoztak először ítéletet. Egy iraki férfit egy évre tiltottak ki Magyarországról. Itt az ítélet videón.
Az új időszámítás első napján lezárták az M5-öst, elküldték a sajtót a határtól, és megismerhettük a konténereket, amik most Európa kapuját jelentik. Ismét jelentkezik a 444 videó a határról.
Dühös és csüggedt migránsok maradtak a röszkei közúti határátkelő szerb oldalán, mikor kedden hajnalban a magyarok lezárták a határátkelőt, ahol hétfőn délután még zavartalanul átkelhettek az emberek.
Lovasrendőrök, helikopter, pengés kerítéssel felszerelt vasúti kocsi, előállított aktivisták, majd a végén egy autóval a kezében elfutó kisfiú és tapsoló rendőrök: így néz ki a magyar-szerb határ lezárása közelről.
Megkérdeztük a Röszkén járt fideszes képviselőket, mit gondolnak a világsajtót bejárt ételdobálásról. A tábor parancsnokától tudták meg, hogy el kellett választani a fiatal férfiakat a családosoktól, ez vezetett a jelenethez.
Augusztus hétvégéjén tüntettek először a menekültek a Keletinél. Akkor forgatták ezt a 13 perces filmet, a rajtuk segítő önkéntesekről.
Kíváncsi, hogy néz ki a vonal Magyarország és Szerbia között, amire az egész világ figyelt a héten? És hogy mi jön a pengés kerítés után, ha jön a határzár? Videóriport Röszkéről, a héten világhírűvé vált magyar mezőről.
Szerda este már százan is lehettek, akik feltűnően, és teljesen zavartalanul alkudoztak egy Röszke melletti benzinkútnál. Rendőrök sehol, illetve mindenki innen néhány száz méterre őrzi a menekülteket a gyűjtőponton.
Míg a déli határszélen magyar rendőrök futkosnak a feldühödött bevándorlók után, nyugaton a szervezetlenség okoz károkat. Közvetlen krízis nincs, mégis rengeteg erőforrás vész el a szervezetlenség és az állam tehetetlensége miatt.
Dóra, Enrico, Maria Yolanda, Selina, Rita, Marka, Attila, Krisztina és Yvette: önkéntesek, akik nem tesznek mást, mint segítenek.
Állítólag miatta mondta Orbán, hogy augusztus végén, a tervezettnél korábban meglesz a határzár. Aztán nem lett meg.
Megbirkózik-e egyetlen ember a legendás ételsorral, ami évek óta lázban tartja az internetet? Gyomorban dől el, vagy fejben? És túl lehet élni vajon?