A helyi férfi egy elmaradt utcafelújítás miatt kérte számon Nagy Jánost, a vita után a férfit az otthonánál ismeretlenek úgy megverték, hogy kórházba kellett szállítani.
Ben R., a német hadsereg volt katonája a Spiegel nyomozása szerint csak a német hatóságok elől menekült Ukrajnába, miután feljelentették nemi erőszak miatt, és gyerekpornót találtak nála. Aztán Ukrajnában sem állt le, sőt.
Azerbajdzsánban volt idén a klímacsúcs, már a helyszín is megosztó volt, pláne a tárgyalásokon hozott döntések. Mire elég a fejlődő országoknak megszavazott támogatás? És van értelme ezeknek a konferenciáknak?
A kellemetlen találkozó alatt Menczer végig „kicsinek” szólította Magyart, aki elénekelte „A börtön ablakában” című dalt, és azt mondta, hogy Menczer szája büdös.