Christopher Wray, az Egyesült Államok Szövetségi Nyomozó Irodájának (FBI) igazgatója bejelentette, hogy még a megválasztott elnök, Donald Trump hivatalba lépése előtt távozik a pozíciójából, írja a BBC.
A 2017 óta hivatalban lévő Wray egy belső értekezleten jelentette be a döntését.„Véleményem szerint ez a legjobb módja annak, hogy elkerüljük, hogy az irodát belerángassák a politikai harcokba, miközben megerősítjük azokat az értékeket és elveket, amik fontosak a munkánkban” – mondta.
A Yale egyetemen végzett Wray az elmúlt években kiesett Trump kegyeiből, miután az FBI közreműködött a megválasztott elnök elleni vizsgálatokban. Trump szerint Wray lemondása „nagy nap Amerika számára”.
Trump azt már december elején bejelentette, hogy az FBI-gyűlölő Kash Patelt jelöli az FBI következő igazgatójának. Terrorügyeket vivő ügyészből lett nemzetbiztonsági szakpolitikus az első Trump-kormányban, kinevezését az FBI-ba és a CIA-ba akkor még házon belül akadályozták meg. Mesekönyvet írt Trump király és Hillary Queenton harcáról, amelyben a királyt Kash varázsló segíti, árult covid oltásra való gyógyszert és vicces Trump-rendszámot is.
Patel kinevezéséhez még szükséges a Szenátus jóváhagyása, addig is Paul Abbate igazgatóhelyettes vezeti az FBI-t.