Az online pályázati felület nem bírta a terhelést.
A miniszter szerint 14 év kormányzás eltávolítja a kormányzati szereplőket a valós élettől.
Egy oktatási intézmény és két ötemeletes lakóépület is megsérült.
Keir Starmer száz évre szóló partneri megállapodást írt alá Kijevben.
Biró Ferencet hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt hallgatta ki az ügyészség.
Hatalommal való visszaélés miatt akarnak vádat emelni Mateusz Morawiecki ellen.
Szlovákia közelében összeverték, minden holmiját elveszítette, majd az ukrán határőrök kezére került.
Az új német kormány hozzáállásától függhet az üzlet.
Egy 18 éves diák támadt rá az egyik tanárára és a társaira.
Felfüggesztené a kínai app betiltásáról szóló törvényt.
A miniszter elismerte azt, amit a fővárosi politikus tagad: hogy kapott tőle üzeneteket.
Richard Moore szerint Putyin nem fog megállni Ukrajnában.
Akár úgy is, hogy bizonyos területek orosz megszállás alatt maradnak.
„A börtön ablakába soha nem süt be a nap, az évek tovaszállnak, mint egy múló pillanat.”