Orbán Viktor korábban azt mondta, tüdőlövés lenne a magyar gazdaságnak, ha 2 százalék fölé kell emelni a védelmi kiadásokat.
Az eredeti változat szerint erre csak jövő évtől került volna sor.
A volt vezérkari főnök szerint ez nem bizonyíték és nem bizonyít semmit, mert nem történt semmi.
A közlekedési szakbizottság ülésén senki sem szavazott igennel a BKV éves beszámolójára.
Szerintük evolúciós kihívással állunk szemben: vagy magasabb szintű gondolkodásra képes lényekké fejlődünk, vagy a technológia átveszi a tudatunk irányítását.
A csecsen térden rúgta, a szír lefogta, utóbbit meg is hívta a rendőrség egy cappuccinóra.
A pattogatott kukoricához nincs köze a mutatványnak.
Szétfutottak az álmaik és a jövőképük.
Szerinte a brit, a francia és a kanadai vezetők a „tömeggyilkosok, erőszaktevők, csecsemőgyilkosok és emberrablók” pártján állnak.
Szerinte egy százfős csoport verekedést akart provokálni, és az volt a cél, hogy ne mondhassa el, amit akart.
Pedig Nagy Márton előszeretettel szokta a németekre fogni a magyar gazdaság gyengélkedését.
A fotók a Kongói Demokratikus Köztársaságból származtak.
Ez lesz a nyolcadik meghallgatás Magyarországról, mióta az Európai Parlament 2018-ban elindította az ország ellen a 7-es cikk szerinti eljárást.
A döntést a gyártási költségek megnövekedésével indokolják.
Az ötezer tonnás romboló szerdán sérült meg, méghozzá Kim Dzsongun jelenlétében.