A szerb államfő „előre bejelentett” és önkéntes lemondásával balkáni bálvánnyá is válhatna, ha nem Szerbiában lennénk, és ha nem Vučićról lenne szó. Az önfeláldozó politikus előtti kalaplengetés helyett érdemes inkább putyini trükköket sejteni a háttérben.

Az elmúlt évtizedben évente legalább egyszer attól hangos a szerb sajtó, hogy „ismeretlen elkövetők” robbanószereket és fegyvereket helyeztek el zsákokban, autókban vagy ép az elnöki rezidencia közelében. Most a szerbek által már jól ismert „ismeretlen elkövetők” magyar irányban próbálták megsegíteni Orbán Viktor kampányát.

Nemcsak a magyar kormánynak van sarkos véleménye a horvátokról az Adria-kőolajvezetéken keresztül érkező orosz olaj kapcsán, hanem a horvátoknak is. De pontosan milyen visszhangja van Horvátországban az Adria-ügynek?

A másodfokú ítélettel folytatódott a boszniai szerb elnök február óta tartó jogi-politikai drámája, ennek volt része az újabb budapesti útja. Vajon TEK-eseket kért magának? Bár a magyar kormány a szuverenitásvédelemmel dobálózik, valójában ő avatkozik bele mások belügyeibe.

Oroszország régi játékos Szerbiában, de az utóbbi időben feltűnt egy új vetélytárs: Kína. Közvetlen rivalizálás egyelőre nincs Moszkva és Peking között.

Orbán balkáni szövetségese, Milorad Dodik, a bosznia-hercegovinai Szerb Köztársaság elítélt elnöke a lítiumban találta meg azt a varázsszert, ami nagyobb szabadságot biztosíthat neki bel- és külpolitikailag egyaránt, ha jól keveri a kártyákat. Kínálgatja is bőszen a portékát, Orbán barátsága pedig akár a magyar cégek előtt is megnyithatja az ajtókat.

A történelemben kijött már néhány cifra dolog abból, ha balkáni országok keresztbe-kasul szövetkezgettek egymással. Most is ez történik, ráadásul mi is ott vagyunk. De mi van a kézfogások és az aláírások mögött?