„Üzleti ebéden” – írta Kiara Lord, aki éppen akkor volt az Ida Bistróban, amikor Orbán és Panyi Miklós államtitkár.
A világsztár a Dűne hármat forgatja itt.
A Blue Origin csak nőkből álló legénysége 100 kilométeres magasságba ment fel, ahonnan három percnyi súlytalanság után visszatért a Földre.
Aki azért büdösparasztozott, mert Hajós beszólt Klárikának.
„Igen, ő+én=mi🫶”
Poénkodásnak indult, per lehet a vége.
Jeff Bezos űrvállalata viszi el.
A már Palácsik-Ráthonyi Tímeának hívott üzletasszony 42 évesen lett anya.
Feltételezhetően az ikerpár holttestét találták meg a skót folyóban.
Az énekesnő szerint ez lesz az El Caminója.
A tavaly szeptemberben visszavonuló brit zenésznek egy súlyos szemfertőzés miatt ment el a látása, de van remény a gyógyulásra.
A zenész azután perelte be rágalmazásért Evan Rachel Woodot, hogy az 2021-ben szexuális erőszakkal vádolta meg, három másik nővel együtt.
„Egy ideig Mexikóban éltem, elmentem Acapulcóba, elloptam néhány autót. Teljesen túlnőttek rajtam a dolgok, haver. Pár gyilkosságba is belekeveredtem.”
A házassága a sírig fog tartani.
„A Balaton Soundot elvették tőlünk, de soha nem vehetik ki belőlünk” – reagálta a legnagyobb sounder arra, hogy jövőre nem rendezik meg a fesztivált.