Ötvenmilliós állami támogatással készül dokumentumfilm Zalatnay Saroltáról

bulvár
december 17., 08:58

Dramatizált dokumentumfilm készül Zalatnay Saroltáról. A Nemzeti Filmintézet (NFI) 50 millió forintos támogatást nyújt a projekthez - írta meg a Bors.

Zalatnay azt nyilatkozta, az NFI támogatását nemcsak megtiszteltetésnek, hanem garanciának is veszi. Arra, hogy a film „nem akar majd se többet, se kevesebbet mutatni a valóságnál”. Reméli, hogy a nézők „klisék, helyenként smink nélkül, de főként a teljes lelki lemeztelenedés állapotában” ismerik majd meg.

Zalatnay Sarolta 2016-ban
photo_camera Zalatnay Sarolta 2016-ban Fotó: Zih Zsolt/MTI/MTVA

A 77 éves énekesnő arról is beszélt, hogy ez lesz az egyik utolsó dobása, egyben El Caminója. Azt ígérte, rengeteg olyan történetet mesél majd el, amikről eddig csak a hozzá legközelebb állók tudtak.

A film rendezője Gráf Péter lesz, a zenei betéteket pedig a Magneoton kiadó vezetője, Joós István állítja majd össze.

A dokumentumfilm apropóján érdemes újranézni Zalatnay felejthetetlen 1983-as szereplését a TV Fazék című tévéműsorban. Az énekesnő az „úgynevezett lasagne” elkészítését mutatta be. A folyamat annyira szórakoztatóra sikerült, hogy jelenetről jelenetre elemeztük ebben a cikkünkben.