A férfi nem tett vallomást, de indítványozták letartóztatását.
A holttestet a férfi és egy barátja egy XVII. kerületi erdős részen rejtette el.
Zs. Zsolt ellen három különböző bűncselekmény miatt is elfogatóparancs van érvényben.
Közeleg a döntés ideje, hogy feltételes szabadságra kerül-e a támadó. Az áldozatok érdekében hozott új szabályozással két fontos gond van Renner Erika szerint.
Zs. Zsolt illegálisan tartózkodik az Egyesült Államokban. A gyanú szerint két férfit is megölt és korábban fegyveres rablásban is részt vett.
Az elnök „hasonló nemzetközi intézmények tapasztalatai” miatt kért magának mentességet. A levelet azután közölték, hogy a 444 idézte annak tartalmát.
Eljutott hozzánk egy dokumentum, ami szerint Biró Ferenc törvénymódosítást próbált elérni a volt igazságügyi miniszternél. Közben azt látjuk, hogy az Állami Számvevőszék egyelőre kesztyűs kézzel bánik a bűncselekménnyel gyanúsított IH-vezetővel.
Féltékenységgel terrorizálta a nőt, vérrel írt üzenetet hagyott neki.
Azt írta, hogy megöl mindenkit az iskolában, majd magával is végezni fog.
„Drogkereskedelemmel foglalkozó csoportok” jelentek meg a vasútállomás környékén, és többen úgy gondolják, a rendőrség eddig nem lépett fel határozottan ellenük.
A nő testét egy barátja segítségével rejtette el a XVII. kerület egy bokros-fás területén.
A legveszélyesebb bűnözőkre koncentrálnak.
Nagybajomban szálltak rá a szemétrajongó kollégára.
Kommandósok vitték el kedden M. Lászlót két kiskorú megerőszakolása miatt. Korábban a férfi kétszer volt börtönben: 17 évesen lefejezett egy 12 éves gyereket, majd megpróbált megölni egy másikat. Utánajártunk a korábbi bűncselekményeinek és kriminológust kérdeztünk, megelőzhető lett volna-e valahogy mindez, miért nem kapott például korábban életfogytot a férfi.
Részleteket tudtunk meg a két új gyanúsításról. Főszerepben Vona Gábor extanácsadója, és az IH brüsszeli irodanyitásában segédkező ír cég, utóbbinak a kapcsolattartója korábban együtt dolgozott Biróval.