Az ügyben már ügydöntő határozatot is hoztak.
Maja T.-nek annyira leromlott az állapota, hogy már nem lehetett kizárni a szívleállás lehetőségét.
Összesen 64 országból származnak áldozatok.
A rendőr könnyű sérülést szenvedett.
A rendőrök elfogták a 47 éves kecskeméti vállalkozót.
Egy munkagép ásás során emberi maradványokat fordított ki a földből, a nyomozók pedig évtizedek óta sejtették, hogy valahol ott áshatta el fia holttestét egy férfi 2000 júniusában.
A bíróság még 385 ezer euró megfizetésére is kötelezte az olasz szakembert.
A rendőrség kábítószert talált a perui árusnál.
A rendőrök két évig nyomoztak, pénzmosás és csalás miatt indult eljárás a bűnszervezet tagjai ellen.
Vádat emeltek a férfival szemben, aki a késelés előtt csúzlival is megpróbálta elkergetni a telefonálót.
T. Róbert 2023. júliusában különös kegyetlenséggel ölte meg a barátnőjét, több napos hajtóvadászat után fogták el.
A férfit azután fogták el, hogy a lány családja feljelentést tett.
Többen is arról vallottak, hogy F. Zsolt, aki a vád szerint a BKV-ba és a parkolásba beépült bűnszervezetet vezetett, és egy rakás politikust lefizetett, az Orbán-rendszer egyik legtitokzatosabb háttéremberét képviselte.
Többen is nézték, egyikük sem hívott segítséget.
Homlok Zsolt cégei még az eddig inkasszózott pénzeket is visszakaphatják.