A következő évek fociistenei voltak a pályán a keddi Dortmund-PSG-n

2020 február 19., 09:39
comments 30

Nem volt minden idők meccse a tegnapi Dortmund–PSG (2-1), de jó eséllyel láthattuk a poszt Messi-Ronaldo időszak legnagyobb sztárjait, és két olyan jelentet, amit sokáig emlegetnek majd.

Az egyik Erling Haaland második, hálót megkínzó rakétája.

link Forrás

És az a sprintje, amit azóta is elemeznek. Egy szögletnél tisztázott a saját kapuja előtt egy erőteljes fejessel, aztán csatlakozott a kontrához, döbbenetes sebességgel.

link Forrás

Állítólag 6,64 másodperc alatt futott le 60 métert, ami 3 tizedmásodperccel rosszabb csak a világcsúcsnál. Ebbe a számításba biztosan bele lehet kötni, de valóban hihetetlen tempóban száguldott.

Egy rekordot biztosan megdöntött. Haaland az első tinédzser, aki egyetlen szezon alatt eljutott 10 gólig a Bajnokok Ligájában. Nyolcat még a Salzburgban szerzett ősszel, ehhez tett kettőt hozzá most a Dortmundban. Szerzett gólt jobbal, ballal, fejjel, ötösön belül, 16-oson kívül, 11-esből és kontárból. 464 percet volt a pályán a Bajnokok Ligájában, vagyis átlagosan 46 percenként talált be.

Haalandnál nagy kérdés volt, hogy a Salzburg után meg tudja-e ugrani a magasabb szintet. Eddig úgy tűnik, nincs gondja, íme az összes dortmundi gólja:

link Forrás

Eddig az egyetlen játékos - a tegnap szintén pályára lépő - Kylian Mbappé volt, aki 20 éves korára eljutott legalább tíz BL-gólig. Mbappé még nem volt 18 éves, amikor bemutatkozott a Bajnokok Ligájában, akkor még a Monaco színeiben. Az első három meccsén még csak csere volt, nem talált be, aztán kispadozott, majd a keretben sem volt, de a kieséses szakaszban már főszereplő lett, hat gólt szerzett (kettőt éppen Dortmundban), a Monaco pedig az elődöntőig menetelt. Mbappé 20 éves korára már 13 gólt szerzett a BL-ben. (Haaland nyáron lesz 20.) A francia 21 évesen már 19 BL-gólnál jár, ehhez hozzátett 13 gólpasszt.

Mbappé tegnap nem szerzett gólt, de adott egy olyan gólpasszt Neymarnak, amiből könnyedén betalált a brazil.

link Forrás

Neymar nem játszott jól a meccsen, nem is volt kifejezetten szimpatikus, ahogy csendre intette a dortmundi 80 ezer szurkolót.

link Forrás

A meccs után a PSG-t edző Thomas Tuchel amiatt sajnálkozott, hogy Neymarnak meccshiánya volt. Megszólalt a brazil is, aki valóban több bajnokit kihagyott bordasérülése miatt. Azt mondta, hogy ő már játékra jelentkezett korábban is, nagyon szeretett volna pályára lépni, de a klubnál nem mertek kockáztatni, nehogy megsérüljön a BL-meccs előtt. (Valahol jogos a félelem, amióta Neymar a PSG-ben játszik a BL-kiesés szakaszában alig tudtak rá számítani. Az előző két szezonban egyetlen nyolcaddöntőn lépett pályára, háromszor sérült volt, a PSG pedig nélküle mindkétszer kiesett.)

A gigantikus pénzeket felemésztő PSG-projekt hatalmas kudarca lenne, ha három éven belül harmadszor is a legjobb 16 lenne a végállomás. A csapaton belüli feszültséget jelzi, hogy sem Neymar, sem Mbappé nem ment oda a meccs végén, hogy megköszönje az őket elkísérő szurkolóknak a biztatást. Viszont a dortmundi Jadon Sancho Mbappé mezében ment örömködni a német tábor elé. Ha valaki, ő lesz a következő évek fociistene Mbappé és Haaland mellett. Még csak 19 éves, a klubjában idén 16 gólt szerzett, 17 gólpassz mellett. Ezt csak Messi tudja egyelőre túlszárnyalni.

link Forrás

Aztán lehet, hogy mindannyiukat túlragyogja majd a szintén pályára lépő Giovanni Reyna, aki a gólpasszt adta Haalandnak a gigantikus gól előtt. Még csak 17 éves.

A 444 fociblogját itt tudod követni Facebookon:

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.